Pónival tesztelték a fogyasztókat
2010. szeptember 03. péntek 17:30

A nagy médiavisszhangot is kiváltó kreatív kezdeményezés egyik nem titkolt célja az volt, hogy más médiatípusokon futó kampányrészektől elkülönülten tegye vizsgálhatóvá a közterületi hirdetések eredményeit – írja a Heti Válasz internetes kiadása.
A Magyar Közterületi Média Szövetség felkérésére a kampány hatékonyságát az Ipsos mérte. A kutatásból kiderült, hogy az elveszett póni már a második héten elérte a legmagasabb észlelési értéket: a budapesti lakosok 56 százaléka tudta felidézni a plakátot, ennyien mondták, hogy már találkoztak vele.
Ezek az eredmények megerősíthetik azokat a feltevéseket, amely szerint a közterületen a kéthetes kampányok felé fog elmozdulni a reklámozás. Ezt a tendenciát támasztja alá az is, hogy a spontán felidézés két hét után csökkenni kezdett (spontán módon az új, de már felépült kampányokat említik az emberek), és egyre inkább segíteni kellett a megkérdezetteket az emlékezésben.
A pónis kampány másik fontos tanulsága, hogy önálló eredményei is figyelemreméltóan magasak, hiszen nem szerepelt más médiában, ami az áthallás miatt erősíthette volna a hatását. Kiemelendő ugyanakkor a kampány által generált WOM (Word Of Mouth) hatás is: az internetes közösségek találgatásai, a rádió és tévéműsorok érdeklődése és foglalkozása a kampánnyal, nem utolsó sorban pedig a második, a póni megtalálásáról szóló plakát humoros átalakításai mind azt mutatják, hogy a jól eltalált képi elemek, valamint a megfelelő üzenet párosítása sikert és ismertséget hozhat az adott márkának.
Forrás: hetivalasz.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...

