Pálffy István politikus lesz
2010. március 02. kedd 10:45

A híradós egyébként egy hete már komoly vihart kavart, amikor a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség honlapján kritikus véleményt fogalmazott meg több magyar értelmiségivel, többek között a Nobel-díjas Kertész Imrével és Esterházy Péterrel kapcsolatban, de nem finomkodott a Heti hetes sztárjával, Farkasházy Tivadarral sem.
- Igen, szó van arról, hogy országgyűlési képviselőjelölt legyek, amelyet az MTV szervezeti és működési szabályzata szerint be is jelentettem a vezetőségnek. Amennyiben a szervezet, amelynek igent mondtam, hivatalosan is jelöl, akkor mondhatom el, milyen színekben is indulok - árulta el Pálffy, akiről azért sejteni lehet, hogy milyen értékek mellett tette le a voksát.
- Én egy nagycsaládos, kemény, kuruc, keresztény ember vagyok. Így egyértelmű, hogy olyan politikát fogok támogatni, amellyel egyetértek - tette hozzá titokzatosan a műsorvezető, aki leendő politikai karrierje miatt feladta képernyős munkáját is.
- Az MTV-ben fizetés nélküli szabadságra mentem, így új embert kell keresni a Panoráma és a vasárnapi Ma reggel műsorvezetői székébe.
De vajon mi vitte rá Pálffy Istvánt, hogy sikeres közszolgálati televíziósként politikai pályára lépjen? A tévés bevallotta: évek óta gondolkodik ezen a lépésen.
- Úgy gondolom, itt akkora baj van, hogy azok mellé a törekvések mellé kell állni, amelyek a családok és a magyar emberek érdekeit szolgálja. Évekkel ezelőtt már beszélgettem erről barátokkal, ismerősökkel, ráadásul a nagy por kavart 2006-os cikkem, a Veszélyben az én hazám című miatt egyértelművé vált a véleményem, de most a szót tett is követheti - magyarázta Pálffy István.
blikk.hu - Fotó: index.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...