Öreg rocker zsűrizik az X-Faktorban
2010. május 28. péntek 14:23

A tegnap esti Fókuszban lehullt a lepel a világhírű tehetségkutató magyar változatának első leendő mentoráról. A legendás Beatrice frontembere, Nagy Feró vállalta, hogy a show során szárnyai alá veszi a sztárjelölteket, azaz mentorként tevékenykedik majd mellettük.
„Odakerül valaki a kezünk alá, és egy kicsit az én kezem munkája is benne lesz abban, te, azért én verekedni leszek hajlandó, ha az én művészemet megbántják, én nagyon fogom szeretni őket, főleg, ha a maximumot fogják adni" - mondta Nagy Feró.
A világ legnagyobb és legnézettebb zenei tehetségkutató műsora az X-Faktor. Tavaly a brit döntőre 15 millió néző volt kíváncsi. A műsor Norvégiától Kolumbiáig 16 országban készül, immár Magyarországon is.
A továbbjutáshoz legalább 3 igen kell, de az X-Faktorban nem csak ennyi a zsűritagok feladata: itt egyben mentorok is, akik kezdetben 6, később 3 énekeshez vagy zenekarhoz kötődnek szorosabban, afféle menedzserként, művészeti vezetőként támogatják őket.
„Ezek a bizonyos mentor tagok egymással is vetélkednek, hiszen mindegyiküknek az lesz a célja, hogy az ő tanítványuk, az általuk mentorált versenyző nyerje meg a versenyt, ez szerintem nagyon izgalmas különbség az összes tehetségkutató műsorhoz képest, és azt gondolom, hogy ezt a nézők nagyon szeretni fogják majd" - mondta Herman Péter, az RTL Klub kreatív producere.
A teljes cikket elolvashatja itt: KLIKK!
Forrás: Pink.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...