Novák Pétert letiltották a plakátról
2010. május 23. vasárnap 20:14

Varró a Blikknek elmondta, próbáltak egyeztetni a Cool Tv-vel, illetve a Beugró című műsor készítőivel, de végül tudomásul vették, hogy hirdetési felületeken Novák Péter csak a Beugróhoz kötődjön. „Ha Péter előbb lett volna nálunk műsorvezető, valószínűleg mi is így döntöttünk volna" - tette hozzá Varró.
Így esett, hogy példátlan módon A cég hangja mókás plakátjain három helyett csak két zsűritag, Soma és Hajós András látható, továbbá a két műsorvezető, Sípos Péter és Varga Livius.
"A hiúságomat nem bántja, hogy a buci fejem nem kerülhetett rá a plakátra, csupán azt sajnálom, hogy emiatt picit sérült a műsor összefogásra buzdító üzenete" - magyarázta Novák Péter, aki pedig pont ezért vállalta el a zsűritagságot. „A zsűrizés nem műsorvezetés, nem érzek összefonódást. Ettől függetlenül egyetértettem a Cool Tv döntésével" - mondta Novák.
„Az utóbbi két és fél évben a hányatott sorsú Beugróval megtapasztaltam, mennyire nehéz és felelősségteljes munka közönséget irányítani. A TV2 és a Magyar Televízió után úgy érzem, végre menedékre leltünk a Cool Tv-nél, és ezt szeretném megbecsülni... például úgy, hogy nem látszom egy plakáton" - összegzett.
Forrás: Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Most az egyszer fotózhatunk az...
- Így zajlik az élet a Csontváry...

