Nőháború Földesi-Szabó Lászlóért
2011. június 14. kedd 13:29

Egymásnak esett Bálint Antónia és Földesi-Szabó László menyasszonya. A balhé azután robbant ki, hogy a hot! magazin megírta: Bálint Antónia, Földesi-Szabó kislányának anyja - állítása szerint - levélben üzent a börtönben ülő volt szerelmének. Ám mint arról a Blikk elsőként beszámolt, az előzetes letartóztatásban lévő alapítványi vezér csak és kizárólag jegyesét, Rózát kívánja látni fogva tartása alatt. Ezt azonban a volt szépségkirálynő nem tudja elfogadni.
- Amit Antónia a napokban közzétett, egyszerűen hazugság. Lacihoz nem juttatott be semmilyen levelet. A vőlegényem a nyilvánosság előtt azt kérte tőle, hogy semmit se nyilatkozzon sem a nevében, sem vele kapcsolatban - mondta el a Blikknek Földesi-Szabó felháborodott menyasszonya. - Én felajánlottam Antóniának, hogy küldjön be nyugodtan a gyerekükkel kapcsolatos dolgot Lacinak, hiszen van még hely a csomagban, amit eljuttatok hozzá, de nem méltatott válaszra. Érdekes, hogy ez idáig senki sem kérdezte meg sem az ügyvédjét, sem engem, hogy mivel segíthetne, vagy mire van szüksége Lacinak - folytatta a menyasszony.
Természetesen megkerestük Bálint Antóniát is az ügyben, aki váltig állítja, megbízott egy ügyvédet, hogy létrejöjjön a kapcsolat közte és Földesi-Szabó között. - Ezzel a nővel én nem foglalkozom, ezért is fogadtam ügyvédet - hangzott a csattanós válasz Toncsitól arra, hogy exe jelenlegi párja gyakorlatilag hazugnak nevezte.
Az ügyben érintett ügyvédeket is megkérdeztük, hogyan segítik a „párbajozó" hölgyeket. - Sem pszichológus, sem terapeuta nem vagyok. Ügyfelem kérésére nem továbbítok semmiféle levelet. Nem folyok bele Földesi-Szabó László magánéletébe - mondta Földesi-Szabó László ügyvédje, Berényi András.
Gerencsér András, Bálint Antónia ügyvédje szerint csupán a féltékenység gátolhatja, hogy a rácsok mögött lévő Földesi-Szabó és kislánya kapcsolatot tartson. - Az én megbízatásom arra szól, hogy teremtsem meg a lehetőségét annak, hogy Bálint Antónia kislánya valamilyen formában érintkezhessen Földesi-Szabó Lászlóval - nyilatkozta az ügyvéd, akit Toncsi azzal bízott meg: juttassa el Földesi-Szabóhoz levelét.
Mint arról beszámoltunk, Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány volt elnökét milliárdos csalással, sikkasztással nem jogerősen a bíróság hét év börtönre ítélte. Ő azonban az ítélethirdetés alatt távozott a bíróságról, mígnem egy hónappal ezelőtt elfogták a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói.
Forrás: blikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...