Nem hisznek a szakértők az EU tízéves tervében
2010. március 04. csütörtök 11:18
A program az előzetesen már részleteiben is ismertté vált elemeket tartalmazza; az egyetlen újdonság a szegénység visszaszorításával kapcsolatos célkitűzés számszerűsítése.
Az intelligens, a zöld- és a társadalmi kirekesztést mellőző növekedés biztosítását állítja ma közzéteendő, tízéves gazdasági stratégiájának középpontjába az Európai Bizottság. Az Európa 2020 nevű stratégia a három prioritáson belül várhatóan öt konkrét célt jelöl meg, amelyek elérésére a siker zálogaként tekint. A számszerű célok az innovációt, a foglalkoztatást, az oktatást, a szegénység leküzdését és a zöldforradalmat érintik.
A bizottság mindenekelőtt azt javasolja, a 20 és 64 év közötti korosztály körében a foglalkoztatás szintjét 2020-ra a jelenlegi 69 százalékról legalább 75-re emeljék az EU-ban. A kutatásba és fejlesztésbe való befektetések mértékének 1,9 százalékról az uniós GDP 3 százalékára kell majd nőnie.
Az öt cél között szerepel a 3-szor 20-as energia- és klímapolitikai célkitűzés is (a CO2-kibocsátás 20 százalékkal való csökkentése az 1990-es szinthez képest; a megújuló energiák teljes energiamérlegen belüli arányának 20 százalékra emelése és az energiafogyasztás 20 százalékkal való csökkentése).
vg.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Viharos széllel érkezik meg a...

