Mintaférjet csábított el Claudia
2010. szeptember 18. szombat 19:48

- Viki és Péter itt a TV2-ben ismerkedett meg, a feleség itt dolgozott az egyik irodában asszisztensként. Imádták egymást. Peti sosem volt az a csajozós, sőt! Senki nem hitte volna róla, hogy valaha is megcsalná a feleségét. Amolyan szürke eminenciás, nem az a feltűnősködő típus - írta le a Mokka szerkesztőjét az egyik TV2-s munkatárs.
A zömök testalkatú, kifejezetten mackós külsejű Péterről azt is megtudtuk, a fiatalember Nánási Pál unokatestvére. Úgy tűnik, a bonyolult szerelmi viszonyok itt is a családban maradtak, hiszen köztudott, hogy a Playboy fotósa is elhagyta a feleségét egy másik nő, Ördög Nóra miatt, aki akkor még szintén házasságban élt. A dolog pikantériája az is, hogy az ominózus meztelen fotókat Claudiáról szintén Nánási Pál, azaz az új kedves rokona készítette.
De vajon mi a titka Liptai Claudiának, akinek sem egy stabilnak hitt házasságban élő férfi, mint B. Péter vagy korábban Gesztesi Károly, sem egy távolságtartó politikus, mint Daróczi Dávid (†37) sem tudott ellenállni. Rusz Edit pszichológus szerint Claudia egyszerűen koldulja a szerelmet és a szeretetet, és állandóan szüksége van arra, hogy a női önbecsülését életben tartsák.
- A legfontosabb dolog az, hogy szerintem Claudia nem tud meglenni anélkül, hogy szeressék. A jó értelemben vett nőstény, aki megszerzi, ami jár neki, aki begyűjti a forró szerelmi vallomásokat, az elismeréseket, a kedvességet, a gyengédséget, és nem igazán mérlegel, kitől kapja azt meg. Egyáltalán nem kritikus azzal kapcsolatban, hogy akitől mindezt megkapja, az kicsoda, micsoda. Emellett az elmúlt pár év tragikus eseményei, a válás, Daróczi Dávid öngyilkossága és az édesanyja halála biztos megviselték, de ő az a fajta kemény nő, aki csak azért is megmutatja, hogy talpra áll.
Ráadásul Claudiában mindig volt egy hajlam a polgárpukkasztásra, nem tűri, hogy az életében ne legyen szerelem - elemezte a szakember a helyzetet.
Forrás: blikk.hu Fotó: playboy.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...