Milliárdos büntetés fenyegeti a Microsoftot a Word miatt
2010. március 12. péntek 14:50
A szoftveróriást a kanadai i4i cég perelte be még 2007-ben, ez a társaság keresetében azt állította, hogy a Microsoft jogtalanul alkalmazza az Office 2003-as és 2007-es verzióiban a társaság által szabadalmaztatott megoldást, amely az XML formátumú adatok használatával kapcsolatos.
Mint arról beszámoltunk, az ügyben eljáró amerikai bíróság arra kötelezte a Microsoftot, hogy távolítsa el irodai szoftveréből - pontosabban annak Word szövegszerkesztőjéből - a kérdéses szoftverkódot, és hagyjon fel az illegálisan használt technológiát tartalmazó példányok árusításával.
Noha az első sajtóhírek arról számoltak be, hogy a per nyomán eltűnhet az Office a boltok polcairól, erre végül nem került sor, mivel a készleteket időben pótolni tudták az új, már nem jogsértő példányokkal a redmondi cégnél, egyedül az online boltból tűntek el egyes kevésbé populáris verziók idén januárban.
Bár a Microsoft 2009 decemberében fellebbezést nyújtott be a döntés ellen, a bíróság nem változtatta meg azt. Ennek megfelelően elviekben 240 millió dolláros kártérítést kellene fizetnie az i4i-nek, bár a BBC beszámolója szerint a szoftvercég jogászainak még lehetőségük van arra, hogy a periratokkal egy újabb fellebbviteli bírósághoz forduljanak felülvizsgálatért. Ha azok is elutasítják a Microsoft érvelését, még a legfelsőbb bíróságon is lehetősége van a cégnek egy fellebbezésre - számolt be a BBC.
origo.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Pécsi születésű újonc is meghívót...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

