Meztelenkedett a BBC hírolvasója
2010. augusztus 08. vasárnap 21:14

Röviddel legújabb műsora indítása előtt előkerült pár pikáns fotó az ITV brit televíziós csatorna új üdvöskéjéről, a 30 éves Tasmin Khanról. A képek állítólag valamikor 2003 és 2006 között készültek, és talán az új felkérésnek köszönhető, hogy nyilvánosságra kerültek.
Tasmin Khan Adrian Chiles és Christine Bleakley oldalán vezeti majd a következő hónapban induló Daybreak című műsort, és egyelőre nem tudni, hogy az új főnökök mit szólnak a képekhez.
Nem ez az első eset, hogy Tasmin Khan egy kissé kínos incidens miatt kerül be az újságokba. Tavaly a Youtube oldalán igazi siker volt az a felvétel, amin levegő után kapkodva olvas fel egy 28 szóból álló szöveget a BBC News egyik műsorában. A producerek állítása szerint a hírolvasójuk késve érkezett meg a stúdióba, és kissé kifulladt.
Ez mindenesetre nem vette el a Daybreak reggeli műsor készítőinek kedvét attól, hogy alkalmazzák őt. Egy bennfentes a minap azt mondta, hogy a Daybreak stábja nagyon izgatott volt az új kolléganő miatt, de ezentúl nyilván más szemmel néznek majd rá. „Egy igazán klassz nő, és a képek igazán dögösek" - tette hozzá az illető.
Tasmin Khan, eredeti nevén Farhana Lucia Khan Hendonban nőtt fel, és az Oxford Egyetemen politológiát, filozófiát és közgazdaságtant tanult. Miután lediplomázott a Zee TV nevű televíziós csatornánál helyezkedett el, majd átkerült a BBC-hez tartozó Asian Network, illetve a Channel Fice-hoz, ezek után pedig hírolvasó lett a BBC hírcsatornájánál, valamint BBC Three-nél.
velvet.hu Kép: velvet.hu - thesun.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...