Még mindig vadító Denise
2008. május 25. vasárnap 11:26

Legutóbb a hawaii tengerparton kapták lencsevégre, a fényképek tanúsága szerint a 37 éves színésznő még mindig elképesztően szexin néz ki, észre sem lehet rajta venni, hogy már két gyereknek is életet adott, nem beszélve arról, hogy hamarosan betölti a negyvenet!
Több fotóért KLIKK IDE!
A szexuálisan túlfűtött Denise Richards 2002-ben a Horrorra akadva 3 forgatásán találkozott Charlie Sheennel, és azonnal egymásba szerettek, nem sokkal később pedig össze is házasodtak.
Házasságuk azonban nem tartott valami sokáig, három évvel később ugyanis a színésznő válási keresetet nyújtott be. A pár ezt követően házassági tanácsadásra kezdett járni, azonban már ez sem segített rajtuk.
Richards távoltartási kérelmet követelt a bíróságtól arra hivatkozva, hogy férje többször is halálosan megfenyegette, emiatt pedig saját és lányai biztonságát is féltette.
Charlie Sheen a színésznő szerint ez idő tájt teljesen megbolondult, például annak ellenére, hogy korábban már véletlenül lelőtte előző feleségét, lőfegyvert akart tartani a dohányzóasztaluk alatt.
Sheen állítólag teljesen megszállott és paranoiás lett, a szeptember 11-i merényletek kapcsán merész összeesküvés-elméleteket gyártott, azt hitte, hogy az anyatej agykárosodást okoz, és őrült módon gázmaszkokat vásárolt.
Denise Richards azonban további szörnyűségeket is kitálalt, miszerint Sheen rendszeresen látogatott prostituáltakat, drog-, pornó- és szerencsejátékfüggő volt.
Ám ezzel még mindig nincs vége a bűnlajstromnak, Sheen ugyanis állítólag saját merev péniszét is lefotózta, a képet pedig feltette egy honlapra, nem beszélve arról, hogy rendszeresen nézett olyan pornót, amiben nagyon fiatalnak tűnő lányok és fiúk szerepeltek.
A szexi sztár ezek alapján végülis megkapta a távoltartási kérelmet, habár Charlie Sheen az ellene felhozott vádakat mindvégig tagadta.
www.femina.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

