Klapka fia már nem narkózik
2011. augusztus 08. hétfő 13:29

Hosszú évek után végre büszke Klapka György (83) fekete báránynak számító fiára, Denisre (24), aki tavalyi drogelvonója után letette a narkót, sőt eljegyezte Nikit (18), a kedvesét - olvasható a Blikk internetes oldalán.
Tizennégy hónappal ezelőtt a Blikknek vallotta be az akkor még „apaszomorító" Denis, hogy túladagolta magát, majdnem meghalt. Bűnbánóan fogadkozott: meg akar gyógyulni, többek között édesapja és szerelme miatt. Klapka György akkor csak legyintett, és azt mondta: egy év múlva ellenőrizzük fia szavahihetőségét, mert ő már nem bízik a sokadik betartatlan ígéretben.
- Egyetlen nagy bánatom Denis volt, hiszen még a veséjét is át kellett mosni, pszichiáter kezelte a drogelvonón, mert Németországban 16 évesen narkós lett, de sokáig tagadta. Két éve hozta haza az anyja, amikor túladagolásban majdnem meghalt. Füvezett, heroinozott, amfetint szedett. A kórházi leletekből derült ki, hogy már régen és rengeteget drogozik. Az orvosok szerint hatévnyi függőség után olyan szintű volt a telítettsége, hogy kész csoda az életben maradása. Sajnos azt nem tudtuk, hogy a veséje milyen mértékben károsodott, de a memóriája sem volt már tökéletes - sorolta a bulvárlapnak Klapka György, fia mellett ülve a tragikus helyzetüket.
Hogy mi hozott változást a fiatalember életében, itt olvasható.
Képünkön Klapka György és fia látható.
Forrás: Blikk - Fotó: Scherer Zsuzsa
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

