Jól halad Magyarország tengeri kikötőjének építése Triesztben
2026. február 13. péntek 13:02

Bár rendkívül komplex, környezetvédelmi szempontból is mindenfajta kihívásokkal terhelt beruházás a trieszti magyar kikötő építése, a munkálatok a legnagyobb rendben haladnak - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Rómában.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszterhelyettes arról számolt be, hogy a nap folyamán az olasz kormány több tagjával egyeztetett, mások mellett a külügyminiszter, az energiaügyi miniszter és a közlekedési miniszter helyettesével, akikkel elsősorban a kétoldalú kapcsolatok zászlóshajó projektjéről, a trieszti kikötőberuházásról beszéltek.
Történelmi beruházásnak nevezte, hogy Magyarország területet vásárolt a trieszti kikötőben, és aláhúzta, hogy ez mindig ad munkát a kormányközi tárgyalásokon, hiszen rendkívül komplex, környezetvédelmi szempontból is mindenféle kihívásokkal terhelt, de már sikeresen haladó beruházásról van szó
Képünkön: (archív) a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára (j) a trieszti kikötőberuházás helyszínén tett látogatásán 2025. november 14-én.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drámai döntés: felfüggesztik a...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egyhetes rendőrségi razzia indul az...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

