Jézus-szobor épül a Székelyföldön
2011. július 29. péntek 11:51
Rozsdamentes acélból készült, 20 méter magas Jézus-szobrot állítanak fel a romániai Hargita megyében található Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti Gordon-tetőre. A tervek szerint a monumentális alkotás tetején kilátót is fognak működtetni.
A Jézus szíve címet viselő szobor kétszázezer euróból (54 millió forint) készül el. Több helyi vállalkozó és a Protemp alapítvány finanszírozza - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján.
A Rio de Janeiróban látható, világszerte ismert műalkotásra emlékeztető szobor a székelyudvarhelyi Zavaczky Walter munkája. A látványterv szerint a tárt karú Jézus feje, keze és palástja 20 méter magas fémvázra kerül, amelyet a Nyko Kft. készít. A kilátó csúcsa a fejrészen kap helyet, a felfelé vezető létrát a belső, üreges részben helyezik el. A tervek szerint az építmény augusztus 21-én kerül a helyére.
A sokak által "pléh-Krisztusnak" nevezett szobor megosztja a helyieket, vannak, akik szerint a hely szelleméhez méltó mű kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd. Többen azonban úgy vélik, a kilátó ízléstelen és tájidegen - írja a napilap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

