Javulóban Szabó Gyula állapota
2009. október 21. szerda 13:10

- Az orvosok azt mondták az elvégzett vizsgálatok után, hogy a betegség nem húzódott rá a szívére, valamint az agyi CT sem mutat eltérést az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Ez azt jelzi, hogy ha csak kicsit is, de jobban van - újságolta lánya, Szabó Zsófia.
A javulásnak is köszönhető, hogy a héten megpróbálják felébreszteni az altatásból a Nemzet Színészét.
- Azt még pontosan nem tudjuk, mikor állítják le az altató adagolását, de édesapám további kezelése attól függ, hogyan ébred majd fel. Ha tiszta lesz a tudata, megnyugodhatunk, ha zavart lesz, akkor sajnos vissza kell altatni - nyilatkozta színművész lánya.
A Columbo magyar hangjaként is ismert színészt több mint egy héttel ezelőtt szállították kórházba, azóta folyamatosan altatásban tartják, állapotában egészen idáig nem következett be változás.
A hozzátartozók továbbra is bizakodóak, de nem ringatják magukat illúziókba, hiszen a jó hírek ellenére a Nemzet Színésze még mindig lélegeztetőgépen van, és folyamatos vizsgálatoknak vetik alá. Támogatásukkal és állandó jelenlétükkel azonban megpróbálnak segíteni a szerető férjnek és édesapának.
Bors - Fotó: színház.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

