ISS: ismét próbálkoznak a kapcsolódással
2010. július 04. vasárnap 12:14
A 2,6 tonna szállítmánnyal - egyebek között élelmiszerrel, vízzel, oxigénnel, üzemanyaggal, különböző műszerekkel és digitális videokamerával - megrakott űrhajó szerdán startolt Bajkonurból, és már útközben is jelentkeztek problémák, háromszor kellett korrigálni a pályáját.
A dokkolási kísérlet közben Alekszandr Szkvorcov, az űrállomás parancsnoka arról tájékoztatta a Moszkva melletti Koroljovban működő repülésirányító-központot, hogy a Progressz irányíthatatlanul forog és távolodik az állomástól.
Vasárnap megint csak először automatikus vezérléssel próbálkoznak. Ha ez nem sikerül, akkor Szkvorcov vagy a fedélzeti mérnök, Mihail Kornyijenko igyekszik kézi vezérléssel a teherűrhajót a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő űrbázishoz csatlakoztatni. A földi irányítás szakemberei szombaton úgy módosították az űrállomástól 2 kilométerre került Progressz pályáját, hogy a teherűrhajó visszafordulva elérje úti célját.
A Nemzetközi Űrállomás történetében eddig egyszer sem fordult elő, hogy a legénység ne tudott volna kézi irányítással csatlakoztatni egy teherűrhajót.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Kalandnak sem utolsó: akár az egész...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Jövő tavasztól állítólag hetente...

