Huszárok kapták fel Oszter Alexandrát
2009. május 19. kedd 14:04

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében megrendezett eseményen a Vágta jótékonysági sztárfutamának versenyzőin, Oszter Alexandrán, Stohl Andráson, Hajas Lászlón és Pintér Tiboron kívül a lovak és a verseny nagy szerelmesei, Dombóvári Vanda, Barabás Éva, Fábry Sándor, és Sebestyén Balázs is aktívan részt vettek.
A sorsolás eredmény alapján izgalmasnak ígérkezik a verseny, hiszen amellett, hogy a szakértők szerint azonos képességű versenylovak (csúcs telivérek kizárva) kerültek egy-egy futamba, az induló települések közül jó néhány szomszéd falu és város, illetve más sporteseményeken is rivális település méri majd össze lovasainak ügyességét.
A közjegyző jelenlétében tartott eseményen, amelyen huszárok, támogatók, olimpikonok sorsoltak, természetesen a már elmített sztárvendégek is részt vettek, akik felváltva húzták ki a futamok indulóit. A szervezők nagy megtiszteltetésnek vették, hogy Németh Ferenc, Imperiál zsokéja idén is elfogadta a meghívást.
Kép és szöveg: STOP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...

