Hien elutazik, apja még börtönben
2010. július 08. csütörtök 11:59

Egyedül utazgatni a nagyvilágban egyébként is elég megpróbáltatás egy kamaszlánynak. Pláne, hogy ha a szüleit embercsempészettel gyanúsítják, édesapja előzetes letartóztatásban, börtönben csücsül, őt magát pedig a gyámság alá vétel fenyegeti. A Megasztárból megismert Hien Thanh Nguyen mégis elszánta magát: pénteken repülőre száll, hogy Vietnámba repüljön. Na, nem ám elveszett gyökereit megkeresni: menedzsere szerint jól megérdemelt pihenését tölti majd a számunkra egzotikus országban - tudatta a Bors. A fiatal lányt barátai várják a fővárosban, Hanoiban. Éppen ott, honnan szülei származnak.
Szerdán repülök én is utánatok, és hozzám költöztök - írta ki egy közösségi portálra múlt pénteken az énekesnő Magyarországon élő vietnami barátnőinek címezve. Ám nem tudott a fent említett időpontban gépre szállni, úti okmányai ugyanis csak nemrég lettek készen. A nagy utazást ezért péntekre, azaz holnapra halasztotta - és ezt is a közösségi portálon tudatta: „Persze, hogy megint egy nappal később küldik az útlevelemet. Rég voltam ennyire ideges, mint ma. Szegény anyu" - írta Hien, aki szülei embercsempészési ügye miatt végtelenül ideges. Saját bevallása szerint - amelyet szintén a közösségi portálon ejtett meg - ha nagyon felizgatja magát, édesanyja - aki házi őrizetben van - stresszoldó tablettákat erőltet belé.
A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint az énekesnő szülei egy nemzetközi embercsempész hálózat vezetőiként százával utaztatták Magyarországon keresztül Angliába a Vietnamban toborzott embereket - félájult állapotban, nejlonzsákokba csavarva, hamis meghívólevelekkel - adta hírül először a Blikk. A magyar rendőrök gyanúja szerint a bűnszervezet 2009 márciusától elfogásukig szervezetten és összehangoltan, pénzért autókkal, hajókkal, teherautókkal és repülőgépekkel csempészték a szerencsétlen embereket. Hien édesapja Tuan előzetes letartóztatásba, édesanyja Ahn házi őrizetbe került.
Kép és szöveg: nana/bors
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Természetközeli élménypark vár...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...

