Hazautazhatnak a Hurghadai baleset magyar sérültjei
2011. november 08. kedd 12:43
A kedd reggel az egyiptomi Hurghada város Nile (Nílus) kórházban ápolt nyolc sérült mellett további hat sérült utazhat haza még kedden Magyarországra.
Az MTI értesülése szerint ők azok, akiket a településhez közeli üdülőtelep, El Gouna kórházában ápolnak. Ők - arra hivatkozva, hogy lelkileg megviselték őket a történtek - nem kívántak nyilatkozni.
A vasárnapi balesetben tizenegyen vesztették életüket, és huszonkilencen sérültek meg. Az El Gounából Magyarországra utazó sérülteken kívül a Nile (Nílus) kórházban még tizenegy sérültet, Kairóban pedig négy súlyos sérültet ápolnak.
Hurghadában két sérülttel is sikerült beszélnie a közmédia hírstábjának, de a nevüket vállalva nem kívántak nyilatkozni. Mindketten azt mondták, nem emlékeznek arra, hogyan történt a baleset, csak arra, hogy a kórházban ébredtek. Egyikük elmondta: a balesetben két hozzátartozóját vesztette el, és másik két hozzátartozója súlyos állapotban van Kairóban.
A kórházban több sérült is megjelent az aulában, de láthatóan zaklatott lelkiállapotuk miatt nem lehetett velük beszélni.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Egyiptomba kedden érkezett szakértői már megkezdték a hurghadai buszbaleset halottainak azonosítását - tájékoztatta az MTI-t Kveck Péter kairói nagykövet. Elmondta: számítások szerint ez a munka 1-2 napon belül befejeződhet, azt követően lehet a holttesteket Magyarországra szállítani.
A kairói nagykövetség két konzulja folyamatosan a hurghadai Nile (Nílus) kórházban tartózkodik, kapcsolatban áll a sérültekkel és a hozzátartozókkal - nyilatkozott a közmédia hírstábjának kedden Kaizinger Tibor, a Külügyminisztérium konzuli részlegének munkatársa.
Arról is beszélt, hogy voltak sérültek, akik számára ideiglenes útlevelet kellett kiállítaniuk, mert a balesetben eltűntek az úti okmányaik. Szólt arról is, hogy a buszon utazók csomagjait egy helyre szállították. Kiemelte a helyi magyarok és az egyiptomi hatóságok jó együttműködését.
Az MTI a Miniszterelnökségtől úgy értesült, hogy Orbán Viktor kormányfőt folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről, és a miniszterelnök szóvivője várhatóan kedden délután sajtótájékoztatót tart.
Az Uniqa és a QBE Atlasz Biztosító kedden és szerdán hozza Magyarországra a hurghadai baleset sérültjeit - közölték a biztosítók kedden az MTI megkeresésére.
Écsy Zoltán, az Uniqa Biztosító utasbiztosítási termékmenedzsere azt mondta az MTI-nek, hogy mivel náluk van a biztosítottak többsége, kedden kettő, szerdán egy repülőgépet küldenek a sérültek hazaszállítására. Hangsúlyozta, hogy azokat a sérülteket is hazaszállítják, akik nem náluk voltak biztosítva. Ezzel a három géppel várhatóan az összes sérültet haza tudják hozni.
Arra a kérdésre, hány biztosítottjuk volt a balesetben, Écsy Zoltán biztosítási titokra hivatkozva nem válaszolt, és hozzátette, jelenleg is folyamatban van az azonosítás. Az utasbiztosítási termékmenedzser elmondta: eddig nem érkezett megkeresés a hozzátartozóktól, hogy kiutaznának, de ha igény van erre, mindenben támogatják a kijutásukat.
Dénes Attila, a QBE Atlasz Biztosító vezérigazgatója kedd délelőtt az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a jelenlegi állás szerint három sérültjük van Egyiptomban, velük felvették a kapcsolatot. Hozzátette: nincs szükség arra, hogy hozzátartozókat kiutaztassanak hozzájuk, mivel egy keddi kontrollvizsgálat után haza tudják őket utaztatni.
Molnár László, az Európai Utazási Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére közölte kedd délelőtt: a buszbaleset egyik halálos áldozata az ő biztosítottjuk volt. A hozzátartozókkal már kapcsolatba léptek, a holttest repülőgéppel történő hazaszállítása a Magyar Honvédség közreműködésével történik - közölte Molnár László.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Harminchárom rab készül idén...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...