Hazatért a Nemzetközi Űrállomás legénysége
2010. június 02. szerda 11:10
A Moszkva melletti Repülésirányítási Központ (CUP) közlése szerint a földet érés közép-európai idő szerint 5 óra 25 perckor történt az előre kijelölt körzetben, a kazahsztáni Dzseszkazgan városától 145 kilométerrel délkeletre. Az űrhajósok egészségi állapota kielégítő - közölték orosz források az első egészségügyi vizsgálatok alapján. Az orosz Oleg Kotov, az amerikai Timothy Creamer és a japán Nogucsi Szoicsi 163 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
A most visszaérkezett három űrhajós 2009. decemberében érkezett az ISS-re, ahol kollégáikkal együtt három amerikai űrrepülőgépet és két Progressz-M teherűrhajót fogadtak. Kotov parancsnok csapata áthelyezte a Szojuz TMA-17 űrhajót az állomás egyik moduljáról a másikra, s Kotov Makszim Szurajevvel együtt januárban kilépett a világűrbe.
Az ISS-en a hármas távozása után a 24. tartós űrexpedíció tagjai maradtak: Alekszandr Szkvorcov parancsnok, valamint az amerikai Tracy Caldwell Dyson és az orosz Mihail Kornyijenko fedélzeti mérnökök.
A tervek szerint június 18-án újabb három fedélzeti mérnök érkezik: Fjodor Jurcsihin orosz, valamint Douglas H. Wheelock és Shannon Walker amerikai űrhajósok személyében, akik a Szojuz TMA-19 űrhajón június 16-án, moszkvai idő szerint 01.35-kor indulnak el a bajkonuri űrrepülőtérről.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Csaknem félezer vitorlás vágott neki...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Áll a Kolosszus a Széchenyi téren, a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...