Gyilkolni készült a magyar keresztapa
2011. február 19. szombat 20:32

Mint megírtuk, István „Steve Kelly" Kele három társával el akarta rabolni Vadim Shapiro milliárdost. Kele Bécsből irányította az akciót, ugyanis nem tehette be a lábát az Újvilágba: évtizedekkel korábban kitiltották onnan, miután bankrablásért és gyilkosságért közel 20 évet húzott le a börtönben. A banda többi tagja Budapestről érkezett Amerikába. Őket buktatta le a fedett nyomozó. - Kilenc és fél éve dolgozom ebben a minőségben - vallotta Luna a szövetségi bíróság kaliforniai központi kerületi ítélőszékén.
- Számos bűntett nyomozásában vettem részt, bérgyilkosságot, zsarolást, emebrrablást is beleértve. 2010. június 30. táján egy bizalmas forrás jelentkezett az FBI-nál a következő információval: Kele segítséget kért tőle ahhoz, hogy elrabolják Vadim Shapirót.
Kele elmondta, hogy Shapiro 3 millió dollárt tart széfjében, és hogy miután megszerezte a pénzt, megöli Shapirót. Az ügynök ezután részletesen elmesélte, hogy Kele hogyan mutatta be informátorának társait, beszéltek arról, hogy ki milyen arányban részesedik a 3 millió dollárból, illetve arról, hogyan tudnak majd fegyvert szerezni az akcióhoz.
A maffiavezér társai 2010. szeptember 26-án érkeztek meg Budapestről a Los Angeles-i reptérre. Itt az informátor és az FBI fedett ügynöke fogadta őket, aki felajánlotta segítségét a gengsztereknek. Az ügynök feladata az lett volna, hogy helyismeretével támogassa a magyar bűnözőket: vele tervezték meg az akció útvonalát és azt, hogyan jussanak be Shapiro házába.
A repülőtérről a maffiózókat egy szállodába vitték, amelyet már korábban felszereltek kamerákkal és mikrofonokkal. Miközben a magyarok egyeztettek az FBI beépített emberével, odakint a kommandósok már készülődtek a rajtaütésre: akkor rúgták rájuk az ajtót, amikor megállapodtak abban, hogy Shapiro családtagjait is megfenyegetik, hogy hozzájussanak a pénzhez.
Forrás: blikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...