Fotózás közben jött meg az önbizalma
2010. augusztus 04. szerda 14:41

Kicsit megilletődötten állt a műtermi fotózáson a kamera elé a budapesti lány, aki nyolc éve dolgozik pultosként.
- Régebben már hívtak fotózásra, de akkoriban annyira szégyenlős voltam, hogy nem mentem el - meséli Tündi, akit barátnője kapacitált, hogy nevezzen be a Bors mellszépségversenyére.
A csinos lány, aki egyébként elárulta, hogy nem hord melltartót, nem hiába indult el a versenyen, hiszen beszavazták őt a döntőbe.
- Szeretném kipróbálni magam a modellszakmában, legalábbis a fotózás tetszik és már kicsit bátrabb is vagyok mint korábban - mondja huncut mosollyal Tündi, akinek nagy álma azonban az, hogy néhány év múlva béreljen egy éttermet, vagy egy jó színvonalú kocsmát és azt vezesse. - Úgy látszik, a rossz után tényleg valami jó jön az ember életébe, mert nemrég raktak ki az albérletemből a kutyám miatt, de legalább itt vagyok a döntőben, lakást meg majd találok másikat - mondja boldogan Tündi, aki még idén nem volt nyaralni, de már azt tervezi, hogy barátnőjével elutazik Spanyolországba.
Forrás: Bors
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Most az egyszer fotózhatunk az...
- Így zajlik az élet a Csontváry...

