Főállású sztárok – mellékállásból élnek
2010. augusztus 01. vasárnap 14:38

Idehaza igen vegyes a kép. Az elmúlt húsz-harminc évben népszerű énekesek egy része sokadvirágzását éli, elég talán a Korda házaspárra, Aradszky Lászlóra vagy a mostanában ismét telt házak előtt fellépő Kovács Katira gondolni. Kordáék magánszállodája közismert, nekik ez a „mellékes" már jó ideje cseppet sem mellékes.
Igen szép „szakmán kívüli karriert” futott be az első magyar modellsztár, Pataki Ági (képünkön), aki a szocialista időkben bizsuban és divatáruban utazott, manapság – férjével együtt – immár sikerproducerként járja a világot, s Magyarország egyik leggazdagabb üzletasszonya lett.
Pataky Attila sem bízta a véletlenre anyagi biztonságának megteremtését – írja a Bors. Az Edda frontembere a rendszerváltás után Miskolc első zálogházát nyitotta meg, amelyet országosan több hasonló intézmény követett. Ahogyan azt a Bors korábban megírta, az énekesnek Egerben, Pécsett, Miskolcon, Kazincbarcikán és Budapesten is vannak-voltak zálogházai, melyeknek éves összbevételei akár a százmillió forintot is elérhették.
Ha nem is rabolták ki, de mindenesetre megrövidítették Nyertes Zsuzsát is. A színésznő Rózsadombon üzemelteti az igen jól futó szépségszalonját, ahonnan három évvel ezelőtt az ismert playmate, Kelemen Anna – állítólag – többször is fizetés nélkül távozott.
– Ha ilyenkor rátelefonáltunk, csak annyit mondott, „Tényleg, milyen ciki, majd bedobom valamikor a pénzt” – nyilatkozta a színésznő a Borsnak, aki mindehhez még azt is hozzátette, hogy számára a színészet jóval egyszerűbb, mint az üzlet: „a színpadon minden csak rajtam múlik”.
Forrás: Bors – Fotó: NLCafé
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...