Éttermében ütötték le a fitneszgurut
2010. január 30. szombat 10:15

Schobert Norbi tegnap saját felelősségére hagyta el a kórházat. A kezében tartott zárójelentés szerint bal arcsérülést és közepes fokú agyrázkódást szenvedett.
- Ez egy 4-5 évvel ezelőtti ügy - mesélte Norbi, miközben a CT-vizsgálat eredményére várt az Állami Egészségügyi Központban. - Két héttel ezelőtt kerestek meg először, de mivel semmi közöm nem volt a céghez, így az ügyvédemmel abban egyeztünk meg, hogy jogi úton rendezzük a helyzetet. Ezt közöltem is azzal a három nagydarab férfival, akik délután bejöttek a kávézómba. De valamiért nem akarták elfogadni a választ, és hirtelen akkorát behúztak, hogy berepültem a sarokba, és bevertem a fejem. Esélyem sem volt, nem 10 kilós súlykülönbség volt közöttünk - folytatta Norbi, aki azonnal hívta a rendőröket, akik a mentőt értesítették, Norbi feje ugyanis bedagadt, szédült, és monoklija is lett. A mentő szállította be a kórházba.
- Annyi eszük viszont már nem volt - bár megvárták, míg kiürül a helyiség -, hogy szemtanúk ne legyenek, ne a kamerák előtt üssenek le.
Schobert Norbi ugyanis a vendégei érdekében bekameráztatta az éttermet. A felvételeket a rendőrség le is foglalta. És mindezt 750 ezer forintért. Igaz, két héttel ezelőtt még 5 millió forintot követeltek tőle, aztán ez az összeg csökkent.
- Nekem nincs tartozásom. Olyan már velem is előfordult, hogy késtem a kifizetéssel, hiszen sokszor nekem is csúsznak az utalással. De soha nem hagytam kifizetetlen számlát. Ezért nem is értem, hogy miért engem találtak meg. Azt gondolták, hogy nekem van pénzem, és mivel évek óta nem jutottak előbbre a megrendelő céggel, majd én úgyis kifizetem? Természetesen feljelentettem őket a rendőrségen - tette hozzá felháborodva Norbi, aki közepes fokú agyrázkódást szenvedett, és saját felelősségére elhagyta tegnap a kórházat.
blikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...