Egyszemélyes stábként dolgozott
2010. április 08. csütörtök 13:44

A pár hónapja még az MTV ameriki tudósítójaként dolgozó Bombera Krisztina az utóbbi időben nagyon lefogyott. Kriszta elmondta, a változást nemcsak ismerősei, de kollégái és a családja is észrevette, akik folyamatosan ki is fejezik aggodalmukat. A riporter elmondta, még Amerikában fogyott le, ahol nagyon sokat dolgozott - gyakorlatilag egyszemélyes stábként forgatta a Híradó külföldi anyagait.
„Sajnos vézna vagyok, tudok róla. A családom és a kollégáim sokat gyepálnak emiatt, tömöm már a krémeseket, hátha lesz a kilókban foganatja. Amerikában túl sokat dolgoztam, keveset ettem, most megpróbálom magam kicsit összeszedni. Ez persze két kisgyerekkel nem könnyű feladat, annyi mindent össze kell hangolni" - mesélte a tévés a Nők Lapjának adott interjújában.
Még az is elképzelhető, hogy tervez valamit az RTL Klub Bombera Krisztinával - az MTV volt tudósítója ugyanis New Yorkból hazatérve rögtön a csatorna Reggeli műsorában számolt be az Amerikában töltött évekről, ahol elmondta, szerencsére a gyerekei is jól viselik a hazatérésükkel járó változásokat.
„Külföldi tudósítóként nagyon sokat tanultam a szakmáról, hiszen egyszemélyes stábként a szervezéstől a vágásig minden az én feladatom volt" - nyilatkozta Krisztina, aki azt is elmondta, az amerikai életnek rengeteg pozitív hozadéka volt: többek között ma már a család minden tagja remekül beszéli az angol nyelvet.
Forrás: TV24 - Fotó: delmagyar.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...

