Egymilliárdot érő római érmére lelt
2010. július 09. péntek 11:55

Szakértők szerint a lelet – amely a maga nemében az egyik legnagyobb, amit Nagy-Britanniában valaha találtak – segíthet fényt deríteni a brit szigetek késő harmadik századi történelmére.
„Mivel ellenállt a kísértésnek, hogy maga ássa ki az érméket, lehetővé vált a Somerset megyei tanács régészei számára, hogy óvatosan kiemeljék a földből a korsót és tartalmát, biztosítva ezzel, hogy az elásás körülményeivel kapcsolatos fontos bizonyítékok megőrződhessenek” – mondta Anna Booth, a megyei tanács munkatársa.
Az érmék közül több mint 760 Marcus Aurelius Carausius római hadvezér arcképét viseli, aki a harmadik század végén magához ragadta a hatalmat Nagy-Britanniában és Észak-Franciaországban, majd császárrá nevezte ki magát. Mindössze hétéves uralkodás után, 293-ban saját kincstárnoka meggyilkolta, azonban az általa életre hívott szeparatizmust Rómának csak jóval később sikerült letörnie.
Mint a British Museum szakértője, Roger Bland kifejtette, a lelet lehetővé teheti, hogy Carausius, az „elveszett brit császár újra a térképre kerüljön”. Nagy-Britanniában az iskolás gyerekek évtizedek óta tanulnak a római kori brit történelemről, de Carausius neve eddig nem szerepelt a tananyagban.
Közép-Angliában tavaly angolszász érmékből álló, hasonlóan jelentős kincsre bukkantak. A staffordshire-i lelet több mint 1500, többnyire aranyból készült tárgyat tartalmaz.
A Dave Crisp által megtalált érmék összesen 160 kilogrammot nyomnak, ma becslések szerint 3,3 millió fontot (1,1 milliárd forintot) érnek. Annak idején egy legionárius négy évi fizetésének felelhettek meg – olvasható a nol.hu-n.
Forrás: nol.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Eltűnt egy 14 éves pécsi kislány,...
- Szenteste napjától idén is...

