Cipőbotrány Kurt Cobain körül
2008. március 23. vasárnap 12:55

A gyártás már elkezdődött, a limitált darabszámú széria nyáron, a cég századik születésnapjára szervezett kampány idején kerül a piacra - jelentette a The Daily Swarm című zeneipari szakportál. Az ügyről egyebek mellett a brit New Musical Express is beszámolt - írja a Ma.hu.
A tekintélyes zenei hetilap portálján megjelent cikkhez fűzött olvasói kommentárok alapján a Nirvana-rajongók többsége elutasítja az ötletet. "Csak a márka felpolírozása a cél. Az egésznek semmi köze a zenéhez" - írta egyikük.
"Gusztustalan kizsákmányolás és éppen azoknak az eszméknek a tagadása, amelyekben Cobain hitt. Tehetséges zenészként kellene emlékeznünk rá, nem pedig brandként" - jegyezte meg egy másik olvasó.
Van persze, akinek tetszik a cipőterv: "Nagyon jó ötlet, már alig várom, hogy szerezzek egy párat." A centenáriumi reklámkampányban más halott zenészeket - például Ian Curtist, a Joy Division frontemberét és Sid Vicioust, a Sex Pistols basszusgitárosát - is beveti a Converse, Cobain szerepeltetéséhez pedig hozzájárult felesége, Courtney Love.
Nem úgy, mint egy másik cipős cég, a Dr. Martens tavaly tavaszi kampányához, amely Love akkori nyilatkozata szerint az ő tudta nélkül indult.
Ma.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

