Christian Bale dührohamairól vallott
2009. május 11. hétfő 14:38

Az új Batman-sorozat sztárja szerette volna, ha hirtelen jött óriási népszerűségét csak a nagy sikerű Sötét lovagnak s a hamarosan mozikba kerülő Terminator 4.-nek köszönheti, de ez nem sikerült. A hirtelen haragú színész ugyanis botrányt botrányra halmoz, s az Esquire című brit magazinnak adott interjújában be is ismerte az okát: képtelen uralkodni magán.
A Terminator-sorozat régen várt új epizódjának például azzal csinált nem kívánt, korai reklámot, hogy a forgatás alatt leordította az egyik operatőr fejét. Az esetről hangfelvétel készült, ami bejárta a világhálót, és hatalmas felháborodást keltett - írta meg a Blikk.
Megbocsáthatatlan, amit tettem, jócskán túllőttem a célon - mondta a sztár az interjúban. - Robbanásig feszült idegállapotom nagyban köszönhető volt a figurának, és a jelenetnek, amelyet épp próbáltunk felvenni. De nem keresek kifogásokat. Csúnyán elszúrtam a dolgot, nem tudtam uralkodni magamon.
Christian Bale, aki ezúttal a jövőben alakítja a felnőtt John Connort, immár a harmadik színész, aki a legendás sorozat legendás hősét életre kelti. Bale bevallotta: a Terminator főhőseként legalább akkora pszichikai nyomás nehezedett rá, mint annak idején Heath Ledgerre. A tavaly januárban túladagolásban elhunyt színészt a Sötét lovag Jokere készítette ki idegileg, sokak szerint ez vezetett tragikus halálához. Bale szerint sovány vigasz, hogy idén posztumusz Oscart kapott érte.
Sok párhuzamot vélek felfedezni Heath akkori és az én mostani állapotom között - vallotta be Bale. - De nem szeretnék erről beszélni, rossz ómennek tartom. A Terminator negyedik része május 22-én kerül a mozikba.
Kép és szöveg: Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...