Cameron felbuzdult a kasszasikeren
2010. szeptember 01. szerda 15:45

A francia napilap szerdai számában Cameron arról beszélt, hogy 2012-ben előrukkol a Titanic háromdimenziós felújításával, de közben az Avatar-munkát sem hagyja félbe.
Már az év végére, esetleg a jövő év elejére szeretné befejezni az Avatar-regényt, és folyamatosan készíti a sci-fi folytatásaihoz a feljegyzéseket és vázlatokat. Az új részek forgatókönyvébe azonban még nem vágott bele - mondta -, és egyelőre nem is tudja, mikor kezd majd hozzá.
A forradalmian új háromdimenziós technikával forgatott Avatar című film a tavalyi év hatalmas kasszasikere lett, ami csak észak-amerikai mozis forgalmazásával több mint 750 millió dolláros bevételt hozott. Ezzel túlszárnyalta az 1997-ben bemutatott Titanic sikerét is.
A produkció a távoli jövőben az idegen Pandora bolygón játszódik, amelynek kincset érő ásványát egy földi bányavállalat akarja kitermelni az ott élő Na'vi népet félresöpörve. Cameron a filmhez látványos fantáziavilágot teremtett, amit - korábbi nyilatkozatai szerint - a történet folytatásaiban még alaposabban ki szeretne bontani.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...

