Bikinis motorosok szédítették Talmát
2010. szeptember 11. szombat 13:46

Bevállalós természetükről akartak tanúbizonyságot tenni tegnap az Schwarzkopf Elite Model Look nemzetközi modellverseny hazai résztvevői. Azt tervezték, hogy egy főváros melletti versenypályán őrült tempóban száguldanak végig Talmácsi Gábor mögött a nyeregben. A gyorsasági világbajnok viszont az utolsó pillanatban úgy döntött: a szakadó esőben nem kockáztat meg egy nyaktörést a lányoknak.
A 800 indulóból megmaradt 15 döntős lány viszont így is bebizonyította: nem ijednek meg egy lóerőtől duzzadó géptől, bikinire vetkőzve pattantak Talma motorjára, amelynek fehér nyergében legjobban talán egy csokoládészín szépség mutatott: Nathalie Domingue a Seychelles szigetekről érkezett.
– Egy éve élek Magyarországon, a barátommal jöttem ide – meséli a gazellatestű lány. – Éppen egy világ körüli utazásra készültünk, amikor hallottam a modellversenyről, s emiatt elhalasztottuk az indulást.
Az Elite Model Look verseny nem egyszerűen szép, hanem a modellszakmára alkalmas tehetségeket keres, nem csoda, hogy a 20 éves, 182 centis Kovács Angelika is a döntő szereplője lett.
– Korábban ugrálóköteles csapattal versenyeztem, még az országos bajnokságon is indultunk. A magasságom és a mozgásom miatt elég feltűnő jelenség vagyok, de aki kifutóra vágyik, annál nem baj, ha meg meri mutatni magát lazább szerelésben is.
Forrás: borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Kalandnak sem utolsó: akár az egész...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...

