Beterjesztették az Irán-ellenes tervezetet
2010. május 19. szerda 12:16
Susan Rice amerikai nagykövet közölte: a határozat nyomatékosítaná a korábbi szankciókat és azokat új erős intézkedésekkel egészítené ki az iráni kormányra irányuló nyomás fokozása céljából. Iránnak a Nyugat szerint el kell oszlatnia azokat az aggodalmakat, hogy titokban nukleáris fegyver kifejlesztésére törekszik.
A tízoldalas tervezetben szereplő szankciók a feltételezett iráni atomfegyverkezési programhoz kapcsolódó katonai, pénzügyi és hajózási tevékenységek ellen irányulnak.
A tervezet szövegét még nem hozták nyilvánosságra, de egy amerikai forrás szerint a büntetőintézkedések egyebek mellett a nagy hatalmú Forradalmi Gárda, illetve az általa ellenőrzött vállalatok és szervezetek ellen irányulnának. Újabb cégek vagyonának befagyasztását és újabb személyek utazási tilalmát rendelnék el.
A tervezet ugyancsak előirányozza az iráni beruházások tilalmát olyan érzékeny területeken, mint az uránbányászat. Megtiltanák nehéz fegyverek nyolc kategóriájának - köztük támadó helikopterek, hadihajók és rakéták - eladását Iránnak. Ez a már érvényben levő fegyverembargó kiterjesztését jelenti.
Az Egyesült Államok és európai szövetségesei teljes körű fegyverembargó bevezetését szorgalmazták, ezt azonban az orosz és a kínai tárgyalók ellenezték. Ezenkívül eltiltanák Iránt minden olyan tevékenységtől, amely atomtöltet hordozására képes ballisztikus rakétákhoz kötődik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szenteste napjától idén is...

