Az ATV-nél folytatja Juszt László
2009. október 14. szerda 12:23

- Nem A tévé ügyvédje lesz látható, hiszen egy kereskedelmi csatornán nem lehet egy olyan műsorral jelentkezni, amely a potenciális hirdetőket piszkálgatja. Vasárnap este a Magánbeszélgetések című műsorral jelentkezem, amely így visszatér arra a csatornára, ahonnan indult - magyarázta Blikknek Juszt.
A műsorvezető első vendége Fényes Kató lesz, aki Karády Katalinnal együtt a korszak híres énekesnője volt, most azonban egy szükséglakásban tengődik Münchenben.
További televíziós tervei között szerepel egy szórakoztató műsor indítása is - tette hozzá Juszt, aki úgy fogalmazott, "azt már megszoktam, hogy ha valamilyen rendszerváltás történik, akkor engem kirúgnak."
- Ám egy emberi tényező nagyon bánt ebben az ügyben - folytatta - mégpedig az, hogy Medveczky Balázs, az MTV jelenlegi ügyvezető alelnöke, aki felvételvezető volt az MTV-ben és akit kicsi kora óta ismerek, miként tudott ennyire megváltozni.
- Vajon mivel tudták megzsarolni, hogy ennyire „jobbra" vigye el a köztelevíziót - tette fel a kérdést.
Blikk - Fotó: Velvet/Index
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

