A szlovákok Hágában is vitatkoznának
2010. május 30. vasárnap 18:45
Iveta Radicová rossz döntésnek nevezte, hogy válaszul Szlovákia olyan értelemben módosította állampolgársági törvényét, hogyha valaki a jövőben önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.
„Az SDKU szerint nem kellett volna elismerni a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény érvényességét Szlovákiában. Pártunk javaslata erre irányult. Ez lett volna az első lépés ahhoz, hogy per keletkezzen a két állam között, amelyet hágai bíróság elé lehetett volna vinni" - jelentette ki Radicová a közszolgálati szlovák televízió vasárnapi vitaműsorában.
Vitapartnerének, Robert Fico kormányfőnek felrótta, hogy a kormány javaslatára elfogadott szlovák válasz a gyakorlatban nem más, mint a magyar törvény elismerése. „Önök végrehajtási utasítást dolgoztak ki hozzá" - vélekedett Radicová.
Radicová úgy vélte, ha Szlovákia Hágához fordulna az állampolgársági törvény ügyében, olyan esélye lenne a győzelemre, mint ahogy az a bős-nagymarosi vízlépcső esetében történt. Kifejtette: Szlovákiát nemcsak Csehország támogatja a vitában. Szerinte az Egyesült Államok és Kanada is jelezte, fontolóra veszik a vízumpolitikai változtatásokat Magyarország ellen.
„Az SDKU javaslata zavaros, jogilag kivihetetlen és nevetséges" - jelentette ki Fico. Hozzátette, ha valamilyen módon mégis bírósági eljárást lehetne kezdeményezni az ügyben Hágában, az több tíz éves huzavonát jelentene. Hangsúlyozta: Szlovákia válasza az egyetlen lehetséges, határozott és gyors válasz volt.
Szerinte az SDKU csak azért dolgozott ki saját törvényjavaslatot az állampolgárság ügyében, hogy elkerülhesse a kormányjavaslat megszavazását. „Önök ezzel szétverték a nemzeti egységet. Ez hatalmas hiba, tragédia" - szögezte le Fico.
Úgy vélekedett, hogy az SDKU-nek nem lehet hinni, s párt csak azért folyamodott ehhez az eljáráshoz, hogy nyitva hagyja maga előtt az ajtót a Magyar Koalíció Pártjával való jövőbeni együttműködéshez.
A kormányfő ismételten bírálta a „nagymagyar" Fideszt, és az MKP-t, mint a Fidesz meghosszabbított karját, amely segít Budapestnek fokozatosan átvenni a hatalmat Dél-Szlovákia fellett. Azt állította, hogy szlovák-magyar vita az értékekről szó, míg Szlovákiában „rendkívül erős az antifasiszta hagyomány", Magyarországról „terjed a barna pestis".
Forrás: fn.hu/mti
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Most az egyszer fotózhatunk az...
- Így zajlik az élet a Csontváry...

