A földrengés utáni újjáépítést támogathatjuk
2021. január 03. vasárnap 13:55

Az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap közleményben tudatta, hogy országos szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására.
Az Ökumenikus Segélyszervezet arra kéri adományozóit, hogy legalább egy, a 1353-as adományvonalra indított hívással fejezzék ki szolidaritásukat a károsultakkal. Az adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forintos felajánlást jelent, aki pedig nagyobb összeggel kíván csatlakozni az adománygyűjtéshez, az megteheti online, bankkártyás adományozással is a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben "Horvátország" megjelöléssel.
A gyűjtést január végéig hirdeti meg a segélyszervezet, a beérkező adományokat a földrengés következtében megrongálódott közösségi épületek rekonstrukciójának támogatására fordítja.
A horvátországi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van; 3500 ház megsérült a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi, 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt napokban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat. Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a károsultaknak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...