4027 méter mélyre jutott a kínai merülőkabin
2011. július 22. péntek 12:24

A korábbi hírekkel ellentétben a kínai Csiaolong nevű merülőkabin (képünkön) megdöntötte ugyan előző rekordját, de nem merült 5000 méterre, mindössze 4027-t teljesített.
A Hszinhua hírügynökség pénteki jelentése szerint a fél kilométeres csúcskísérletet az erős szél, illetve magas hullámok miatt elhalasztották, az állami óceánügyi hivatal (SOA) nem engedélyezte a merülést. Mivel a közlés szerint az időjárási körülményekben egyelőre nem várható változás, a Csiaolong és legénysége várni kényszerül.
Liu Feng az akcióért felelős főparancsnok megerősítette, hogy a 7000 méterre hitelesített búvárjármű, amely tavaly nyáron 3759 méteres mélységben járt, csütörtökön három emberrel a fedélzetén 4027 méterre jutott a Csendes-óceán nemzetközi vizein.
A China News Service (CNS), Kína második legnagyobb állami hírügynöksége, amely kizárólag kínai nyelven ad ki híreket, tévesen azt közölte, hogy a Csiaolong sikeresen teljesítette az ötezer métert. A kínai online média és a nemzetközi sajtó ennek alapján közvetítette a hírt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Több mint száz új mentőautót...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

