A kapitány sajnálja a tulajdonost

A kapitány sajnálja a tulajdonost - Teljes mértékben megértem a klub tulajdonosát, hogy mint mondta, nem kíváncsi erre a produkcióra. Mi több, bevallom, sajnálom is, hogy miközben ennyi pénzt áldoz a csapatra, ilyen produkciót kap érte - vezeti be mondandóját Szamosi Tamás.- Minderről az a véleményem, hogy az a játékos, aki motiváció nélkül pályára tud lépni, és képes úgy kihúzni a kilencben percet, hogy nem tesz meg minden tőle telhetőt a győzelemért, az inkább ne is akarjon futballista lenni - teszi hozzá minden további magyarázkodásnál többet mondóbban a PMFC csapatkapitánya.Arra a kérdésre, hogy a csapaton...

Mavrenszki marad a Párducoknál

Mavrenszki marad a Párducoknál Különösebb gondot nem jelentett a megegyezés, tudtuk meg Máté Jánostól, a csapatot üzemeltető kft. ügyvezetőjétől, hiszen nem állt távol a szakosztály és a munka folytatására felkért mester álláspontja.Ugyanakkor, teszi hozzá Máté János, a szerb szakvezető korábbi kontraktusához képest kicsit szabadabb mozgásteret szeretett volna magának fönntartani a klub arra az esetre, ha a jövő szezon közben ismét kiderülne, vagy fennáll a veszélye, hogy nem sikerül elérni a kitűzött célt (elsősorban ismét a nyolcba jutást).Emiatt a dokumentum egyes pontjait újra át kellett tanulmányoznia...

NB I.: az élre állt a Loki

NB I.: az élre állt a Loki Debrecen - Vasas3-0 (2-0)Labdarúgó NB I., 26. forduló, Debrecen, 4000 néző. V.: Szilasi.DVSC: Polekszics, Bernáth, Komlósi, Fodor, Laczkó, Bódi, Ramos (Szélesi 56.), Kiss Z., Szakály P. (Czvitkovics 71.), Feczesin, Yannick (Coulibaly 61.).Vasas: Végh, Balog Zs. (Majoros 68.), Kovács G., Mileusznics, Mendoza, Bakos Sz., Dobrics (Danfa 76.), Benunesz, Remili, Divics (Beliczky 57.), Hrepka.Gólszerző: Yannick (9., 17.), Czvitkovics (90+2.)Kiállítva: Ramos (24.)Sárga lap: Ramos (9.), Kiss Z. (52.), Remili (60.), Fodor (65.), Kovács G. (70.).Öt perc játék után megszerezte a...

Dárdai: kényszerű búcsú a...

A berliniek azért kényszerülnek a játékosok többségének eladására, mert több mint 33 millió eurós adóssággal küszködnek. A helyzetet egyszerűsítheti, hogy a futballisták zöme amúgy is...

7-es rögbi döntő Pécsett:...

A meghívottak közül az utolsó pillanatban három együttes visszamondta a szereplést, így kisebb átszervezéssel és némi késéssel kezdődött meg a 7-es rögbi bajnoki döntő pécsi,...

Megfogyatkozva is győzött a...

Megfogyatkozva is győzött a Vasút Vízilabda OB I., férfiak, alsóházi rájátszás, a 9-11. helyért, 2. mérkőzés, Szentes, 200 néző. V.: Marnicz, Németh A....

Egy pontot végül megmentettek

Egy pontot végül megmentettek Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 24. forduló, Újmecsekalja, 900 néző. V.: Németh Á. (Sebestyén L., Kovács II. G.).PMFC:...

Hetes rögbi: ezúttal...

- Itt a nevéből következően heten alkotnak egy csapatot a tizenöt helyett, egy mérkőzés kétszer hét percig tart, így sokkal pörgősebb, gyorsabb a játék. Mindezért látványosabb,...

A focisták tettek a...

A focisták tettek a nagypolitikára A parlamenti választások elsöprő jobboldali sikere tükrében meglepőnek tűnhet a végeredmény, ha tudjuk, hogy Rabi Csabának, a...

Szombaton újabb NB II-es rangadó

Szombaton újabb NB II-es rangadó Ha csak a PMFC NB I-es búcsújának esztendejéig tekintünk vissza a naptárban (a Tatabánya is csak egy évvel húzott ki többet az élvonalban), egy gólgazdag döntetlennel, majd egy ugyancsak sok, bár egyoldalú találatot hozó zakóval indul a piros-feketék vesszőfutása: 2006 őszén ugyanis előbb Pécsett 3-3 (pécsi g.: Horváth P., Lukács, Nógrádi), majd a még ugyanazon év decemberében lejátszott „tavaszi" fordulóban Tatabányán 4-0 lett a végeredmény.A következő idényben a Pécs már egy osztállyal lejjebb játszott, ám annak a végén a Tatabánya is kiesett, így 2008 őszén újra...

Peterdi bronzérmes az U23-as vívó Eb-n

A lengyelországi Gdansk rendezi a 2010. évi U23-as vívó Európa-bajnokságot, ahol a férfi párbajtőrözők mezőnyében a PTE-PEAC-PVSE olimpiai válogatott kerettag vívójának, Peterdi Andrásnak is szurkolhattunk. A 80 fős mezőnyben Peterdi jól vette az első akadályt: a csoportmérkőzések során hat asszójából ötöt megnyert, így a rangsor 8. helyéről várhatta az egyenes kieséses szakaszt. Danka Sándor tanítványa ezután magabiztosan menetelt a legjobb négy közé a román Pirvan (15-9), a norvég Vonen (15-8), az ukrán Makiyenko (15-6) és az olasz Bertolazzi (15-7) legyőzésével. A döntőbe...

BL: kikapott, de döntős az Inter

Barcelona - Internazionale1-0 (0-0)Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó, Barcelona, Nou Camp. V.: De Bleeckere (belga).Barcelona: Víctor Valdés - Daniel Alves, Piqué, Y. Touré, G. Milito (Maxwell, 46.) - Busquets (Jeffren, 63.), Xavi, S. Keita - Messi, Ibrahimovic (Krkic, 63.), Pedro.Inter: Júlio César - Maicon, Lúcio, Samuel, J. Zanetti - Cambiasso, Motta - Eto'o (Mariga, 86.), Sneijder (Muntari, 67.), Chivu - D. Milito (Córdoba, 81.).G.: Piqué (84.).Kiállítva: Motta (28.).Továbbjutott: az Inter, 3-2-es összesítéssel.Ahogy azt várni lehetett, a Barcelona nagy elánnal ugrott...

Mehet a városi pénz a...

Mehet a városi pénz a klubkasszákba - Ez volt az utolsó ilyen átmeneti esztendő, amikor részben a régi szabályok szerint, ráadásul ilyen későn döntöttünk. Az...

Kikaptak a kosarasok és a...

Kikaptak a kosarasok és a pólósok is OSC - PÉCSI VÍZMŰ-PVSK-FÜSZÉRT 10-7 (1-1, 3-0, 3-5, 3-1) Vízilabda OB I., férfiak, alsóházi rájátszás, 1. mérkőzés, Hajós...

BL: Kettős Lyon-veréssel...

Olympique Lyon - Bayern München0-3 (0-1)Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, második mérkőzés, Lyon. V.: Massimo Busacca (svájci).Lyon: Lloris - Réveillére, Cris, Boumsong, Cissokho...

Három hét böjt után újra foci

Három hét böjt után újra foci Hétfőnként a magasabb osztályokban, vagyis a Szuperligában, az I. osztályban és a másodosztály két csoportjában csapnak össze...

Újabb pécsiek a...

Újabb pécsiek a kajakválogatottban Két tucat, idén versenyre készülő pécsi kajak-kenus fiatal tért vissza Szolnokról, a tavaszi edzőtáborból. A 12-21 éves...

Füzy Ákos: Maradnék, ha...

Füzy Ákos: Maradnék, ha fizetnének Pontosabban, ahogy ő fogalmaz, nem is tárgyalt, csak kötetlen beszélgetést folytatott, no, nem mintha úriemberek között...

Megint a végén úszott el két pont

Megint a végén úszott el két pont Ajka - PMFC 2-2 (0-0) Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 23. forduló, Ajka. V.: Kovács J. Z. Ajka: Jánosa - Pothárn, Subicz, Pákai, Gunther - Gaál (Kovács G., a szünetben), Császár (Szabó L., a szünetben), Hegyi, Kaj (Horváth Á., 62.) - Major, Mihalecz. Vezetőedző: Artner Tamás. PMFC: Hegedüs - Nagy J., Stark, Sütő, Szamosi - Nagy O. (Lantos, 70.), Pintér, Kvekveskiri (Simonfalvi, 75.) - Lovrencsics, Gyánó, Horváth Zs. (képünkön)(Wittrédi, 61.). Vezetőedző: Várhidi Péter.G.: Pákai (79.), Szabó L. (95.), ill. Gyánó (65.), Stark (89., 11-esből).Sárga lap: Császár (34), Guther (52),...

Bearanyozta a teret a MiZo

Bearanyozta a teret a MiZo Mivel ezúttal nem Pécsett, hanem a háromszáz kilométerre lévő Sopronban dőlt el a bajnoki cím sorsa, ráadásul a csapatot oda is elkísérő szurkolósereg azonnali ünneplése nyomán a lányok csak este tíz után tudtak útra kelni a hűség városából, a „hivatalos" pécsi ünneplést másnap estére kellett halasztani.Az egy naphoz képest már apróságnak tűnt az az újabb majdnem egy óra csúszás, amelyet a téren este hatkor még folyó zenekari és táncos produkció okozott, ám a Vasút- és MiZo-mezekbe, - sálakba, -transzparensekbe burkolózó drukkerek türelmesen kivárták, míg végül a tér...

Fiesta: szombaton este 6-kor

Fiesta: szombaton este 6-kor SOPRON - MIZO PÉCS 2010 96-100 (25-24, 19-22, 15-24, 28-17, 9-13) - hosszabbítás után Kosárlabda NB I., nők, play-off, döntő, 3. mérkőzés, Sopron, 1500 néző. V.: Valovics I., dr. Hegedüs T., Farkas G.MKB-Euroleasing-Sopron: Toliver 8, HONTI 34/9, Holt 4, MILOVANOVICS 20/3, HORTI 27 Cs.: Krivacsevics, Eördögh 3, Varga.Vezetőedző: Székely Norbert.MiZo-Pécs 2010: IVÁNYI 12/3, FEGYVERNEKY 10/3, Sarok2, Nagy-Bujdosó 2, Krnjics 13 Cs.: TURÓCZI 8, QUIGLEY 34/12, RAKSÁNYI 14, Horváth L. 5.Vezetőedző: Füzy Ákos.Az eredmény alakulása. 1. p.: 2-5, 3. p.: 13-7, 6. p.: 16-14, 7. p.:...