Sajtótájékoztatókon beharangozott örömhírek a PVSK-nál
Két egymás utáni sajtótájékoztatót is tartott a PVSK vezetése kedd délelőtt. Első körben ismertették azt a bírósági ítéletet, amelyet a PVSK indított a csapat önkormányzati elszámolásával kapcsolatban történt feljelentés után. Másrészt szó volt még a nemrégiben rendezett II. Nagy Sportágválasztóról is. Az első témához kapcsolódva a PVSK megkapta az első fokú bírósági határozatot, amelyben az áll, Fogarasi Gábor önkormányzati képviselő megsértette a PVSK jó hírnévhez fűződő jogait. Czerpán István, az egyesület elnöke felolvasta az okirat részleteit, amely egyértelműen...Nem lesz a PMFC focistája a tesztelt szerb középpályás
A Pécsi MFC szakmai stábja nemrégen tesztelte a szerb középpályást, Vladimir Veszelinovot, ám a 27 éves játékos nem lesz a baranyaiak labdarúgója - olvasható a Nemzeti Sport honlapján. Mészáros Ferenc, a PMFC vezetőedzője ugyan nem volt rossz véleménnyel a próbajátékra érkezett Vladimir Veszelinovról, de a szakember végül mégsem javasolta a klub nélküli középpályás szerződtetését.Hazai pályán kapott ki a PEAC férfi röplabdacsapata
A PTE-PEAC MSB 0-3-as vereséget szenvedett október 16-án, a vasárnap délután négy órakor játszott röplabdamérkőzésen a Somogy megyei Somogyjád csapatától. Gyöngyösi Zoltán játékos-edző az egyéni fejlődést szorgalmazza. Férfi röplabda NB II. PTE-PEAC MSB - Somogyjád 0:3 (-16, -18, -20) PTE-PEAC MSB: Balla P., Demeter A., Gyöngyösi Z., Horváth B., Kiss N., Storcz T. Cs.: Balogh B., Kaszás Z. (liberó), Kovács R., Szabó G., Takács A. A Somogyjád és a PEAC is teljes keretével szállt harcba. Az ellenfél több extraligát megjárt, képzett játékossal állt fel, Hegyi...Jakabos győzelme a...
Jakabos Zsuzsanna győzött a 400 méteres vegyesúszás vasárnapi döntőjében a rövidpályás Világkupa svédországi állomásán. A befejező napon - derült ki a Vk honlapjának eredménylistájából -...Tovább menetel a...
Idegenben győzött az NB II-ben a mérkőzés előtt a tabella második helyén álló Kozármisleny focicsapata. Az együttes ezúttal...
Nevkós sikerek a Hullám...
Az ANK Úszóklub Hullám Kupa nemzetközi úszóversenyen részt vevő versenyzői a hét végén három első helyet értek el. Eredmények:Jurinovics Aida: 1. hely 100 mell és 100 gyors, 2.hely 200...Győztek a férfi pólósok a...
Az előző fordulóban elszenvedett méretes zakó után a PVSK vízilabdázói remek játékkal rukkoltak elő és öt góllal verték a rivális Szentes gárdáját.PVSK-FÜSZÉRT-SZENTESI VK 12-7 (3-3, 2-2,...Súlyemelő magyar bajnok...
Négy híján százan neveztek az idei súlyemelő országos bajnokságra, amelynek - bő két héttel a párizsi olimpiai kvalifikációs...
Négy góllal verte a Pécsi...
Az első osztályú labdarúgó bajnokságban az egy hellyel mögötte álló DVTK otthonába látogatott szombaton a bajnokságot kitűnően kezdő, az addig a tabella 5. helyén...Kiütéssel küldte haza a Pécs 2010 budapesti ellenfelét
Harmadik mérkőzésén is veretlen maradt a női kosárlabda NB I-ben a Pécs 2010 csapata. Pénteken este hazai pályán, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban szinte megalázó, ötven pontos vereséget mértek a pécsi lányok a BSE együttesére.Eredmény:Pécs-BSE 83-38 (17-8, 26-7, 22-10, 18-13). A bajnokság másik mai mérkőzésén a Ferencváros 53-44-re verte a Vasast.A tabella:1. UNIQA-Euroleasing Sopron 3 3 - 245-113 1.000 2. Pécs 3 3 - 243-130 1.000 3. UNI SEAT Győr 3 3 - 253-157 1.000 4. ZTE NKK 3 3 - 204-147 1.000 5. FTC 4 4 - 265-210 1.000 6. Bajai NKK 3 3 - 196-179 1.000 7. DKSK MISI...Nem a menü a hibás: a kecskemétiek a bérükért vonultak le
A kecskeméti játékosok elismerték, nem ételmérgezés miatt vonultak le a pályáról a szerdai, Paks elleni Ligakupa-meccsen; bérük elmaradása miatt sztrájkoltak ezzel a nem szokványos megoldással. Rózsa Pál, a KTE tulajdonosa teljes mértékben felháborodott - olvasható az nso.hu oldalán. „Ugyan már, sohasem ettünk még ilyen jót" - mondta egy neve elhallgatását kérő kecskeméti labdarúgó a Nemzeti Sportnak. A focisták kacsalevesével semmi gond nem volt, ezért később elismerték, nem hasmenés miatt vonultak le a pályáról szerdán, egyfajta figyelemfelkeltésnek szánták...
A vasárnapi ebéd után röpiznek a PEAC fiai
Férfi NB II-es röplabda mérkőzést játszik a PTE-PEAC MSB - Somogyjád a POTE csarnokban október 16-án, vasárnap délután négytől. A mostanában magabiztos győzelmeket arató PTE-PEAC a Somogy megyei Somogyjád csapatát fogadja vasárnap. A PVSE szervezésében tárt karokkal várják a buzdító hangú szurkolókat.Kitűnőre vizsgáztak az...
Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg szereplését a női kosárlabda Euroliga 2011/2012-es idényében a Sopron, amely szerdán a francia Tarbes-ot verte meg 19 ponttal. A beszámolók szerint...Döntetlen a Ligakupában:...
Pécsi MFC- Siófok 1-1 (1-1) PMFC: Holczer - Nagy József, Lantos (Goia) , Petrók (Simonfalvi), Tóth Zoltán, Zseljkovics, Scsepanovics (Todorovics), Demjén, Pákolicz, Andorka (Gyánó),...Gyógyszerallergia miatt...
Kórházban fekszik Causic, a PMFC NB I-es labdarúgócsapatának horvát játékosa.A pécsi klub honlapjának közleménye szerint a horvát focista pénteken hazautazott Eszékre,...Majdnem kikaptunk a...
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég finn csapattal utolsó, keddi Európa-bajnoki...
Szerb középpályással...
Szerb futballistát tesztelt az elmúlt napokban a PMFC, a labdarúgó NB I egyik újonca. A próbajátékra invitált Vladimir Veszelinov 27 éves, és a középső középpályás posztján vethető be -...Horvát légiós érkezett a...
A horvát Nikola Vladovic személyében újabb külföldi center érkezett próbajátékra a PVSK férfi kosárlabdacsapatához - olvasható...
Gulyás István nevét veszi fel a pécsi teniszcentrum
Dr. Schmidt Pál, a néhai teniszbajnok, Gulyás István egykori klubtársa javaslatára a tizenötszörös magyar bajnokról nevezik el a Városi Tenisz Centrumot. A névadó ünnepségre október 14-én, pénteken 15 órakor kerül sor.Gulyás István 1931. október 14-én született Pécsett és 2000. július 31-én hunyt el. A Balokány-ligeti pályákon kezdte meg tenisz pályafutását, amely során lett többször Pécs bajnoka, majd magyar válogatott. 15 egyéni győzelmével vezeti a bajnokok örökös ranglistáját.Legnagyobb nemzetközi sikerét 1966-ban aratta Párizsban a Roland Garroson, ahol férfi egyesben második...Női kosárlabda NB I: hengerelt a Pécs 2010 Cegléden
A Pécs fölényesen nyert Cegléden a női kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén.Eredmény:Ceglédi EKK-Pécs 55-95 (12-28, 10-22, 15-23, 18-22)Legjobb dobók: Orbán 19, illetve Pilav 20A bajnokság állása:1. Uniqa-Euroleasing Sopron 3 3 - 245-113 6 pont2. UNI SEAT Győr 3 3 - 253-157 63. ZTE NKK 3 3 - 211-147 64. MediaHero.hu-FTC 3 3 - 214-167 65. Bajai NKK 3 3 - 196-179 66. Pécs 2010 2 2 - 160-92 47. DKSK MISI 3 - 3 191-231 38. Vasas 3 - 3 143-195 39. ELTE-BEAC Újbuda 3 - 3 152-213 310. Ceglédi EKK 3 - 3 152-244 311. BSE-FCSM 3 - 3 120-253 312. Atomerőmű KSC-Szekszárd 2 - 2 97-143 2Nehéz körülmények között, de nyertek az egyetemisták
Második bajnoki mérkőzésén is győzött - ezúttal Kunhegyesen - a pécsi egyetemisták férfi röplabda csapata.Kunhegyes - PTE-PEAC MSB 1:3 (-19, -8, 15, -21) NB II férfiak, KunhegyesPTE-PEAC MSB: Balla P., Gyöngyösi Z., Kiss N., Kovács R., Szabó D., Takács A. Cs.: Kaszás Z. (liberó)Gyöngyösi Zoltán játékos-edző: - A sok sérültünk és a harmadik szett dekoncentráltsága miatt a kelleténél nehezebben, de hoztuk a mérkőzést.A pécsieknél már a bajnokság második mérkőzésére bekövetkezett az edzők rémálma: sérülések, betegségek, hiányzások és játékengedély hiánya miatt összesen...
A rovat további témái
- Kikapott Szombathelyen a PVSK-PANNONPOWER
- Simán verték a Fradi második csapatát a PEAC-os lányok
- Még rengeteg a bizonytalanság Rátgéberék sportcsarnokával kapcsolatban
- Két góllal verte a PMFC a horvátokat a felkészülési meccsen
- Álom maradt az álom: nyert a svéd fociválogatott Finnországban
- PMFC: az MLSZ megtette feljelentését bundaügyben
« Előző
5238 | 5265 | 5292 | 5319 | 5346 | 5373 | 5400 | 5427 | 5454 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

