Foci: kiesett a PVSK a Magyar Kupából

A Magyar Kupa második körében búcsúzott a PVSK a sorozat küzdelmeitől. A pécsi csapatot a Kaposvár II. búcsúztatta. A pvsk.hu beszámolója alapján jól kezdett a Vasút, két százas helyzetet is kidolgoztak a hazaiak, a félidőben mégis 0-3 volt a vendégek javára.  A Kaposvár II. jobb, egységesebb csapat, bár a 44. percben egy játékosukat a játékvezető kiállította, így tíz emberrel folytatták a II. félidőt a vendégek, ahol is, elsősorban az emberhátrány miatt változott a játék képe. Még két gól esett, egy itt, egy ott, és így 1-4-es összesítéssel a Kaposvári Rákóczi NB III-as...

Az utolsó percekben egyenlített a Kecskemét – PMFC–KTE 2-2

Az utolsó percekben egyenlített a Kecskemét – PMFC–KTE 2-2 Tovább tart a PMFC első osztályú veretlenségi sorozata: izgalmas, hajtós mérkőzésen, a 85. percben rúgott góllal ért el csak döntetlent a Kecskemét Újmecsekalján. A piros-feketék már két góllal is vezettek az első félidőben. Labdarúgó NB I., 5. forduló PMFC - Kecskemét 2-2 (2-1) Újmecsekalja, 5000 nézőV.: Iványi (Albert, Kormányos)PMFC: Dibusz - Simonfalvi, Lantos, Todorovics, Törtei - Horváth Zs. (Goia, 55., Marovics 80.), Scepanovic, Pintér A., Nagy O. - Bajzát (Frőhlich, 46.), Gyánó. Vezetőedző: Mészáros Ferenc Kecskemét: Rybanszki - Koszó, Gyagya, Balogh, Mohl -...

Gondokkal terhelt a PMFC mai ellenfele

Szombaton 19 órától a Pécsi MFC a Kecskemét gárdáját fogadja a labdarúgó NB I-ben. Az alföldiek mestere szerint csapata sok gonddal küzd.  A kecskeméti tréner, Tomislav Sivic az NB 1.hu-nak így fogalmazott: - Sajnos több problémánk is van, ami megnehezíti a dolgunkat. Szinte a teljes védelmünk sérült, míg Foxi és Bertus a héten a válogatottban szerepeltek, ráadásul pár játékossal nem is vagyok megelégedve. Az alföldi csapatnál azért dolgoznak - tette hozzá -, hogy a problémákat megoldják. A mérkőzésről beszámolót olvashatnak hírportálunkon.

PVSK-Pannonpower: Csabay...

A PVSK-Pannonpower egyéves szerződést kötött a korábban Kecskeméten kosárlabdázó Csabay Ádámmal.A Pécsi VSK-Pannonpower legújabb bedobója, Csabay Ádám 1986-ban született és 189...

Elektronikus beléptetést...

Megváltozik a beléptetési rendszer a PMFC hazai mérkőzéseire.  A labdarúgó NB I. 2011/12-es szezonjában a pécsi mérkőzések megtekintésére kizárólag a PMFC által kibocsátott és...

Ősszel még háromszor lesz...

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az NB I. őszi szezonjának pontos menetrendjét. A PMFC három mérkőzését is közvetíti a televízió. 8. forduló / Sport TVSzeptember 10....

Nem lesz magyar gyorstüzelő...

A legjobb magyar Pálinkás Lajos lett a férfi gyorstüzelő pisztolyosok versenyében, ám az ő tizedik helye sem volt elég az olimpiai kvótaszerzéshez a belgrádi sportlövő...

Pécsre került a...

Pécsre került a strandröplabdás serleg A Búzavirág SC a napokban rendezte meg Fonyódon a Sziklai-Gál strandröplabda emlékversenyt, melyen tizenegy férfi páros mérte...

A Kaposvárral játszik a...

A labdarúgó első osztályban szereplő Kaposvári Rákóczi NB III-ban játszó második csapata lesz a PVSK következő ellenfele a Magyar Kupában. A kaposváriak az előző fordulóban 11 gólt rúgva...

Pécsi ezüst az Országos Atlétikai Bajnokságon

Második lett a szekszárdi Országos Atlétika Bajnokság vasárnapi versenynapján 5000 méteres távon Bene Barnabás, a PVSK futója. A sportoló másfél hetes intenzív sorozat után érkezett a tolnai megyeszékhelyre, az elmúlt tíz nap alatt rajthoz állt Finnországban, Svédországban és Lengyelországban is. Utóbbi helyen 1500 méteren idei legjobbját futva, mindössze két másodperccel maradt el az olimpiai szinttől.

Győzelmet aratott a Pécs az Üllői úton is - VIDEÓ A MECCS UTÁNI TÜNTETÉSRŐL

Győzelmet aratott a Pécs az Üllői úton is - VIDEÓ A MECCS UTÁNI TÜNTETÉSRŐL Az újonc Pécs egygólos győzelmet aratott a Ferencváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. A hazaiak ezzel továbbra is nyeretlenek, a baranyai alakulat pedig negyedik sikerét aratta, azaz százszázalékos.  Ferencváros-Pécsi MFC 0-1 (0-0)Albert Stadion, 3500 néző, V: Fábián G ólszerző: Nagy O. (84.) Sárga lap: Grúz (41.), Morales (75.), Jovanovic (83.), Felix (90.), illetve Gyánó (27.), Simonfalvi (78.), Nagy O. (78.), Lantos (90.)Ferencváros: Ranilovic - Csizmadia, Grúz (Lisztes, 68.), Otten, Junior (Balogh Z., 34.) - Jovanovic,...

"Hondurasították" a magyar pólóválogatottat

Válaszul Martin Györgynek, a hazai vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnökének tiltakozására a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség gyors válaszában elnézést kért, s megígérte, napokon belül küldi az új okleveleket a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak.A "posta-ügy" előzménye az volt, hogy hibás oklevelet kapott a sanghaji vizes világbajnokságon negyedik helyen végzett magyar csapat, amelynek tagjait hondurasinak tüntették fel a névre szóló dokumentumokon. Az MVLSZ elnöke emiatt csütörtökön e-mailben tiltakozott a FINA vezetőinél, felháborodásának...

Napi tesióra alsósoknak –...

Napi tesióra alsósoknak – van elég hely és tanár a pécsi sulikban A kormány döntése értelmében a jövő szeptemberben induló tanévtől az általános iskolák alsó tagozataiban és az ötödik...

Még nincs légiós a férfi...

Még nincs légiós a férfi kosárcsapatnál A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő PVSK mindhárom eddigi légiósa távozott a csapattól, ugyanakkor érkezhet a szerb Andrija...

PMFC: a Fradival együtt a...

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága szerdán nyilvánosságra hozta a 2011-2012-es Ligakupa csoportbeosztását. A 20 csapatos sorozat részvetői öt négyes csoportba kerültek, a...

Aikidósok találkoznak a...

Aikidósok találkoznak a Nevelési Központban Augusztus 4. és 7. között nemzetközi aikido edzőtábort rendeznek az Apáczai Nevelési Központ Sportcsarnokában,...

Nincs csődben a pécsi kézis...

Nincs csődben a pécsi kézis klub, az elmaradt fizetéseket is utalják Új ügyvezetővel és vezetőedzővel vág neki a szeptemberben rajtoló férfi kézilabda NB I. küzdelmeinek a Pécs. Danyi Gábor...

Magyar arany az öttusa Eb-n

Aranyérmet szerzett - és ezzel megvédte címét - a Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila összeállítású csapat az angliai öttusa Európa-bajnokság hétfői váltóversenyében.A magyarok -...

Pécsi strandröplabdások kilencedik helye

Balatonlellén tartották a magyar strandröplabda kvalifikációs verseny legutóbbi eseményét. A PTE-PEAC két játékosa, Kiss Nicholas és Takács Attila holtversenyben a 9. helyen végeztek a 17 indulóból.A nemsokára Siófokon megrendezésre kerülő országos 8-as döntőben a három kvalifikációs verseny összetett ponttáblázatának első hét helyezettje, valamint egy szabadkártyás indulhat. a pécsiek közül a Kiss-Takács duó információink szerint négyes holtversenyben áll a 7. helyen, így egyelőre kérdéses a részvételük.Dr. Horváth Balázs, aki szintén a PTE-PEAC játékosa, budapesti...

Négy ANK-arany az úszó vidékbajnokságon

Négy ANK-arany az úszó vidékbajnokságon A hétvégén dr. Petrov Anatolij mesteredző vezetésével nyolc ANK-s úszó állt rajtkőre a Székesfehérváron megrendezett Országos Vidék Bajnokságon, ahonnan négy bajnoki címmel és összességében kilenc éremmel tértek haza.Az utánpótlás-válogatott Fercsik Szabolcs (1995) az Országos Serdülő Bajnoki címét is megvédve két arany érmével Vidék Bajnok lett 100 és 200 mellen, továbbá 50 mellen másodikként célba csapva állhatott dobogóra.Jurinovics Aida(1998) 200 vegyes és 200 pillangó eredménye alapján szerezte meg a Vidék Bajnoki címet. Németh Levente (1994) 100 méter háton ezüstérmet, 400...

Button nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

Button nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a XXVI. Forma-1-es ENI Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. A második helyen a vb-címvédő és a pontversenyben óriási előnnyel, 85-tel vezető német Sebastian Vettel (Red Bull) végzett, míg harmadik a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett.A 2009-ben világbajnok Button, aki első futamát éppen 2006-ban a mogyoródi pályán nyerte meg, idei második, pályafutása 11. győzelmét szerezte meg jubileumi 200. versenyén.A negyedik helyet Lewis Hamilton (McLaren) szerezte meg: a brit versenyző hosszú ideig vezetett, ám egy elhibázott...