Változik a Pécsre álmodott sportkomplexum terve a PMFC megrokkanása miatt?
2014. február 04. kedd 16:03

Többször írtunk már az újmecsekaljai stadion felújításával kapcsolatos állami támogatásról és egy jóval nagyobb szabású, zöldmezős beruházásban felépítendő sportkomplexum ötletéről (az előzményeket lásd kapcsolódó írásaink között jobbra - a szerk.). Az eddigiek során a kérdés az volt, melyik valósul meg a kettő közül, a futball klub körüli botrány miatt viszont ma már az is kérdéses, hogy bármelyik is megvalósul-e egyáltalán. Munkatársunknak dr. Hargitai János kormánymegbízott és Csizi Péter alpolgármester nyilatkozott a témában.
- A zöldmezős beruházásról alkotott elképzeléseket alapvetően megváltoztatja a pécsi futball körül egy hónapja kialakult helyzet - mondja dr. Hargitai János. - Bár nem feltétele egy sportkomplexum megépítésének, hogy egy városnak NB 1-es labdarúgócsapata legyen, ám szomorú lenne, ha a PMFC nem az első osztályban szerepelne a továbbiakban. A focitól függetlenül a városi létesítményekre amúgy is ráférne a fejlesztés. Szükség lenne egy sportcsarnokra és uszodára is.
Az MLSZ döntése alapján megítélt összeg Hargitai szerint biztosnak tűnik, hiszen a 2014-es költségvetésben már szerepel. Úgy gondolja, bár minden döntést meg lehet változtatni, ha változnak a feltételek, de ez - a remélhetőleg rövid távú - nehézség nem befolyásolja a megítélt összeg sorsát. "A szebb álmokat viszont - amiket Pécs már igazán megérdemelne - nagyban megnehezíti" - gtette hozzá.
Csizi Péter alpolgármester munkatársunknak azt mondta, folyamatos egyeztetés zajlik a stadionfelújítás részleteiről és a költségvetésről.
- Még nem ismerjük a feltételeket, de a stadion nem a PMFC, hanem Pécs város tulajdona, ez a jövőben is így kell, hogy legyen.
A nagyobb volumenű, zöldmezős beruházásról ugyanezeket mondta, tehát, hogy "zajlanak az egyeztetések, ám a feltételek itt sem ismertek".
Horváth Patrícia - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...

