Újabb ragyogó győzelmet aratott a PMFC vasárnap

2019. szeptember 02. hétfő 08:54

Újabb ragyogó győzelmet aratott a PMFC vasárnap

Az NB III Közép-csoport 5. fordulójában a százszázalékos teljesítménnyel az első helyen álló PMFC a Rákosmente KSK gárdáját fogadta vasárnap. 

 

 

A hazaiak már az összecsapás elejétől igyekezet ráerőltetni akaratát a vendégekre, aminek a 6. percben meglett az eredménye.

Egy hátrapasszolt labdára Hegedűs Márk csapott le könyörtelenül, majd az elvetődő kapus mellett higgadtan a jobb alsóba lőtt, 1-0! Ezt követően is gyakorlatilag csak a Pest megyeiek térfelén zajlott a játék és szebbnél szebb támadásokat láthatott a nagy meleg ellenére szép számban kilátogatók piros-fekete szurkolók.

A 14. percben egy kipattanó labdát Rácz László vett le mellel, majd egy állítást követően jobbal rá is rúgta, ám Ordasi Gergő a keresztléc fölé tudta tolni a veszélyesen csapódó játékszert. Nem sokkal ezután egy remek kiugratást követően Máté János mehetett ziccerbe, közeli lövését azonban hárítani tudta a kivetődő Ordasi Gergő. Mindjárt utána csatárunk jöhetett megint, aki ezúttal viszont távolabbról tekert a háló irányába, ám ezt is megfogta a vendégek hálóőre. Ezt követően egy mintaszerű támadást végén Geiger Norbert lövése akadt el egy védőben, az ismétlést pedig ezúttal is Ordasi Gergő fogta meg a bal alsó előtt.

A 34. percben viszont már kijött a lépés, ugyanis Hegedűs Márk passzát Kónya Dávid váltotta közvetlen közelről gólra, 2-0! Percekkel később Németh Márk veszélyes lövése szállt el keresztbe a Rákosmente kapuja előtt. A 39. minutumban aztán Lovász Bence beadásszerű kísérletét kellett Kovács Benedeknek a jobb felső elől kitornásznia. A 41. percben aztán ismét növelték előnyüket a parádésan játszó pécsiek. Grabant Bence tizenhatoson kívüli lövése ugyanis védhetetlenül suhant a vendégek hálójának jobb alsó sarkába, 3-0! Az első félidő lezárásaként Kónya Dávid került ziccerbe, ám a vizitálók kapusa ezúttal blokkolni tudott.

A második játékrészt a vendégek kezdték jobban, akiknek az 50. percben szépítési lehetőségük is adódott, ám Vattai Balázs lövése nyomán a labda szerencsére a bal kapufa tövéről pattant kifelé. Együttesünk számára jókor jött a figyelmeztetés és saját játékunkra koncentrálva hamar megszerezték negyedik góljukat. A 60. percben Futó Zsombor elé került a labda, csapatkapitányunk pedig 17-ről leadott ballábas lövése nyomán a labda megtalálta a nekiszánt helyét a háló jobb alsó felében, 4-0! A 64. percben Hegedűs Márk növelte ismét a két csapat közti különbséget, támadónk ugyanis remekül értékesített egy kapusról kipattanó labdát, 5-0!

A hátralévő időben Grabant Bence és Kónya Dávid is remek helyzete ellenére hibázott, mígnem a 77. percben nem mindennapi lehetőséget hagytak ki a vendégek. Bányai Péter egy az egyben volt Kovács Benedekkel szemben, ám a világoszöld mezesek csereként pályára lépő játékosa három méterről sem találta el jól a labdát. A meccs hajrájában, egészen pontosan a 87. percben Hegedűs Márk ért el mesterhármast, beállítva ezzel a 6-0-s végeredményt. A hátralévő percekben szurkolóink szűnni nem akaró vastapssal díjazták a csapat teljesítményét. NB III-as labdarúgócsapatunk zsinórban ötödik bajnoki találkozóját is sikeresen megnyerte, így százszázalékos teljesítménnyel, 26-2-es gólkülönbséggel vezetjük a tabellát!

NB III Közép-csoport, 5. forduló


Pécs, PMFC Stadion, 1200 néző. Vezette: Szalai László

PMFC - Rákosmente KSK 6-0 (3-0)
Gsz.: Hegedűs (7., 64., 87.), Kónya D. (34.), Grabant (41.), Futó (60.)

PMFC: Kovács - Sági, Gajág, Rácz, Németh - Grabant, Futó (Koller, 67.), Geiger (Oliveira, 61.), Hegedűs - Kónya D., Máté J. (Tihanyi, 61.). Vezetőedző: Vas László.

Rákosmente KSK: Ordasi - Horváth G., Balaskó, Kokenszky (Bányai, 72.), Aranyos, Nagy, Peszmeg (Lucz, 69.), Vattai, Mohácsik (Horváth B., 45.), Lovász, Horváth B. Vezetőedző: Gálvölgyi István.

Forrás: PMFC