Sérülése óta először volt a pályán Juhász Dorka
2024. szeptember 26. csütörtök 08:53

Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx a párharc második mérkőzésén is legyőzte a Phoenix Mercuryt, így bejutott az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) elődöntőjébe.
Az alapszakaszban a második helyen végzett a minneapolisi együttes , amely a vasárnapi első meccsen 102-95-re nyert, szerdán pedig, szintén hazai pályán, magabiztosan, 101-88-ra bizonyult jobbnak ellenfelénél.
Juhász Dorka az elmúlt időszakban sérüléssel küzdött és az alapszakasz utolsó két meccsén, illetve a rájátszás első összecsapásán sem lépett pályára, ezúttal viszont már egy percet kapott edzőjétől és ezalatt egy lepattanót szerzett.
A Lynxben Napheesa Collier játszott kiemelkedően, 42 ponttal segítette csapatát, melyben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton 12 pontot szerzett.
A szerdai találkozó az utolsó volt a legendás Diana Taurasi számára. A 42 éves, hatszoros olimpiai bajnok kosaras tíz pontot ért el utolsó tétmérkőzésén.
A Minnesota Lynx az elődöntőben a Connecticut Sunnal csap össze, míg a másik ágon az alapszakaszgyőztes New York Liberty a címvédő Las Vegas Acesszel csatázik. A párharcok az egyik fél harmadik sikeréig tartanak.
Juhászék az első meccset közép-európai idő szerint hétfőn 2.30-kor vívják.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Módosul a kormányablakok...
- Ilyen is volt: soha nem bizonyított...

