Rossi még nem gondol a szlovákok elleni meccsre
2019. szeptember 04. szerda 14:00

Marco Rossi szövetségi kapitány egyelőre kizárólag a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki, Montenegró elleni barátságos mérkőzésére koncentrál.
"Az én szemszögemből minden meccs fontos, éppen ezért a jövő hétfői, Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőről még nem beszéltünk, csakis Montenegróra koncentrálunk" - jelentette ki szerdán az elutazás előtti sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető. "Nem lehet összehasonlítani a két csapatot, más az erősségük. Montenegró a széleken rendkívül veszélyes, mert ott nagyon gyors játékosai vannak".
Rossi arról is beszámolt, hogy intenzív edzéseket vezényelt, amelyek alapján úgy érzi, játékosai jó állapotban vannak és nagyon motiváltak. A Podgoricában pályára lépő kezdőcsapat elmondása szerint összeállt a fejében, egyúttal megjegyezte, lesznek olyanok, akik mindkét találkozón szerepelnek majd, mivel a szezon elején sok futballistának még szüksége van játékpercekre.
"A Szlovákia elleni találkozó fontosabb, de a mostani jó lehetőség lehet azoknak a játékosoknak, akik egyelőre kevesebbet szerepeltek" - nyilatkozott Gazdag Dániel, aki bízik benne, hogy Montenegróban bemutatkozhat a válogatottban.
A Budapest Honvéd 23 éves középpályásának debütálására jó esély van, mivel posztján Nagy Ádám és Pátkai Máté is sérüléssel bajlódik.
A magyarok csütörtökön 20.45-től lépnek pályára Montenegró fővárosában, majd hétfőn 20.45-től a szlovákokat fogadják a Groupama Arénában Eb-selejtezőn. A nemzeti együttes jelenleg vezeti csoportját három ponttal megelőzve Szlovákiát és a vb-ezüstérmes Horvátországot, de a két rivális eggyel kevesebb találkozót játszott.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...

