PVSK-Füszért: a legjobb nyolc közé!
2010. augusztus 06. péntek 18:57

Az új edző, Petik Attila most találkozott először csapatával, bár a játékosokkal régi ismerősként köszöntötték egymást.
Az új tréner számára már csak azért sem ismeretlen az együttes, hiszen egyrészt játszott már a pécsi pólósok ellen, másrészt tavaly az Újpest edzőjeként többször is találkozott a PVSK-Füszért játékosaival.
Távozott a csapattól az eddigi kapus, Diakonow Michal, de Lázár Zsolt, Zoufal Norbert és Hangody László sem maradtak Pécsett. Ezzel szemben öt új játékost igazolt a klub. Pécsett folytatja pályafutását Hangody György, a Fraditól érkezett Tóth Bence, Bisztritsányi Dávid lesz az új kapus, de a japán Naganuma Atsusi és az angol Adam Scholefield is a pécsi csapatot erősíti ezentúl.
- Ezen a héten minden nap egy hosszabb edzést tartunk. A tornatermi mozgás után vagy uszodába megyünk, vagy focizunk egy kicsit. Jövő héttől már napi két edzés lesz, addigra befejezik a Hullámfürdő karbantartását is, így az uszodában tréningezhetünk - mondta Petik Attila.
A Magyar Kupa első mérkőzéséig még 10 hét van vissza, a bajnokság pedig október 29-én kezdődik.
A pécsi pólósok az első fordulóban idegenben kezdenek, a Debrecen csapata fogadja őket. Petik Attila célja, hogy a Pécs visszakerüljön az első 8 közé, szerinte „a hatodik hely tűnik reális célkitűzésnek, de szeretnénk borsot törni az első 6 csapat orra alá is - legalább hazai pályán".
Képünkön: "száraz edzésen" a pécsi pólósok.
Tasi Tímea - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

