Peterdi jól szerepel, mégsem utazhat
2010. február 15. hétfő 12:33

A mostoha időjárás miatt a megszokottnál kevesebben, hatvanhárman léptek pástra a hétvégén a pécsi egyetemi csarnokban megrendezett országos felnőtt párbajtőr válogatóversenyen, ám a színvonal így sem szenvedett csorbát, hiszen a felnőtt és a junior élmezőny is képviseltette magát a viadalon.
A hazai siker sem maradt el, hiszen a PTE-PEAC-PVSE válogatottja, Peterdi András egészen a döntőig menetelt, ahol az Európa-bajnok Somfai Péter (Honvéd) győzte le, 15:10 arányban. Hiába szerepelt ugyanis Peterdi is kitűnően, Somfai ezúttal megállíthatatlan volt, ő búcsúztatta például korábban a világbajnok Boczkó Gábort és az ugyancsak kontoinensgyőztes Imre Gézát is.
Peterdin kívül számos pécsi vívó került fel a 32-es táblára: Csobó Dávid a 10., Losonczi Dávid a 13., Miklós Kristóf a 22., Hoffbauer Márk a 26., Faludi Péter a 31., Tóth Benedek pedig a 32. helyen végzett.
Érdekesség ugyanakkor, hogy bár Peterdi András mostani ezüstje mellett az ezt megelőző válogatón, Debrecenben ő nyert, ráadásul az ob-n is bronzéremig jutott, és a nyolctagú olimpiai válogatottnak is a tagja, a rangosabb külföldi versenyekre őt mégsem utaztatja Kulcsár Győző szövetségi kapitány. Márpedig ez a 21-es csapdájának tűnik, hiszen épp ezeken a külföldi viadalokon kellene letennie valamit az asztalra - hogy igazolja, kiérdemesült a rajtuk való szereplésre...
Cs. G., Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

