Még várják a nevezéseket a pécsi kispályás focibajnokságra
2014. március 17. hétfő 16:00
Március 31-én indul az idén a Decathlon-kupáért kiírt Pécs városi kispályás labdarúgó-bajnokság a Várkői-stadionban. A nevezőket - az idén is változatlan díjért - március 19-ig várják.
Alig pár hét telt el a téli terembajnokság fináléja óta, máris újra szabad téren pattoghat a labda a városi kispályás bajnokságban. A PSN Zrt. által szervezett sorozatban a korábbi esztendőkével megegyező nevezési díj (csapatonként bruttó 50 ezer forint) mellett, illetve jutalmakért léphetnek pályára a csapatok. A majdani győztesek ezúttal is értékes sportfelszerelésekkel (mezgarnitúra, labdák stb) gazdagodnak, egyedül a névadó változott, az idén a Decathlon-kupa a bajnokság tétje.
Nem változik az osztályokba sorolás rendje sem, a jelentkezőket tavalyi helyezéseik alapján most is a Szuperligába, az I. és II. osztályba, illetve a szeniorok két csoportjába, valamint a szenior +50-be várják a szervezők.
A nevezési lehetőség lassan a végéhez közeledik, ugyanakkor az utolsó három napon, azaz március 17, 18, 19-én (hétfőn, kedden, szerdán) nemcsak a szokásos időben, 08.00-14.00 óra között, hanem ezen kívül délután, 15.00-18.00-ig is várják a nevező csapatokat a Várkői-stadionban (Verseny u. 1.).
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

