Magyarország egész területén lehet edzeni, jöhetnek a zárt kapus meccsek
2020. május 01. péntek 11:20

A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga folytatása.
A koronavírus-járvány magyarországi, márciusi megjelenése óta szintén minden csapatsportágban lefújták a bajnokságokat, egyedül a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem törölte sorozatait, sőt, kifejezte szándékát a folytatásról.
A Magyar Közlönyben csütörtökön éjszaka megjelent 170/2020. rendelettel pedig lehetősége nyílik erre.
Csányi Sándor, a szövetség elnöke egy csütörtöki Facebook-interjúban még úgy nyilatkozott, számításaik szerint május 23. és június 13. között tudnák újrakezdeni az NB I-et, és június végére, július elejére lezárulhatna a sorozat, illetve a Magyar Kupa.
Konkrétumot viszont a rendelet leiratának megjelenéséig nem tudott adni.
Az edzések engedélyezése a sportegyesületek által szervezett tréningekre éppúgy vonatkozik, mint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport tevékenységek céljából végzett tréningekre.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Tizenkilencedszer rendezik meg a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Már hárommiliárd palackot, üveget...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- Sikerrel zárult a Pécsi Püspökség...
- Így tartanak nyitva télen a nemzeti...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára...
- Több, mint ötven éve költöztek be az...

