Magyar íjászok 784 éves rekordot döntöttek meg
2010. március 14. vasárnap 17:55
A versenyen, amelyen 50 résztvevő indult, a Mónus József, Grózer Csaba páros nyila 508,74 méterre szállt, 6 méterrel haladva meg a középkorból ismert rekordot - mondta el Posta Pál, a Hagyományos Íjászok Világszövetségének alelnöke.
Tájékoztatása szerint a versenyzők az íjat és a nyílvesszőt saját maguk készítik. A páros egyik tagja a lövő. A versenyen használt 82 font húzóerejű íj Mónus József munkája, s őt dicséri a rekordot megdöntő lövés is, az úgynevezett rövid nyílvesszőt pedig Grózer Csaba készítette.
A 784 éve felállított rekordot megdöntő távot egyébként 4,5-5 másodperc alatt tette meg a nyílvessző, rövidebb idő alatt, mint egy 60 kilométeres óránkénti sebességgel haladó gépkocsi.
A hagyományos íjászat egyik ágának számító, kizárólag az emberi erőt, ügyességet kihasználó távlövő versenyekre három éve készül együtt a páros. Tavaly ősszel már jó eredményt értek el, akkor 461,5 méterre sikerült Mónus Józsefnek lőnie.
Az íjász távlövés eddigi rekordját 1226-ben állította fel a kelet-tadzsikisztáni Sartaulban Dzsingisz kán egyik győzelme alkalmából rendezett versenyen egy Esunkhei nevű íjász. 335 aldnyi - 502,5 méter - távolságra röpítette nyílvesszejét.
A teljesítményt emlékoszlopon örökítették meg, a Dzsingisz kán köve néven ismert emléket a szentpétervári Ermitázs Múzeumban őrzik.
mti/origo
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

