Kétgólos előnyt herdált el a PMFC Horvátországban
2013. július 11. csütörtök 14:34
A Pécsi MFC 2-2-es döntetlent játszott a horvát NK Slaven Belupo otthonában rendezett felkészülési mérkőzésen.
A pécsi együttes a horvátországi Kaproncán, a nemrég Európa Ligában is szereplő NK Slaven Belupo ellen vívta a mostani felkészülési időszak negyedik edzőmérkőzését. A jobban kezdő hazaiakkal szemben a 24. percben Grumics góljával szerzett vezetést a PMFC. A szerb csatár egy remek átvétel után, védője mellől a hazaiak hálójába bombázott - tudósít a klub honlapja.
Lendületes és remek játékot hozó első félidőt követően fordultak a felek. A találkozó 47. percében egy szöglet utáni követő kavarodást kihasználva Koller a keresztlécet találta el, a kipattanót végül Balogh Béla juttatta a horvátok hálójába. Az öröm nem tartott sokáig, három perccel később Glavica érkezett, majd a léc alá fejelte a labdát. Az egyenlítő találat az 58. percben született, amikor Delics lőtt kapásból, és a labda a jó irányba elvetődő Gőcze kapus mellett a hálóba jutott.
A 63. percben öt helyen is változtatott a felálláson a PMFC edzőpárosa. Az ötös csere majdnem nyerőnek bizonyult, hiszen az érkezők kétségkívül lendítettek ez előre játékon. Az egyenlítés után vérszemet kapó horvátok elleni remek játék és a helyzetek ellenére maradt a 2-2-es döntetlen.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Várhatóan nem emelkedik a...

