Játékvezetői tanfolyamot indít a szövetség és a PTE
2019. szeptember 11. szerda 13:30

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség és a Pécsi Tudományegyetem játékvezetői tanfolyamot indít. A játékvezetői tanfolyam egyben a Campus Credit keretében felvehető egyetemi kurzus is, de természetesen nem csak egyetemisták jelentkezését várják.
A tanfolyam, amely szeptember 17-én indul a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karán, tíz elméleti és két gyakorlati foglalkozásból és gyakorló játékvezetésből áll. December végére játékvezetővé válhat, aki jelentkezik és elvégzi a tanfolyamot. Hetente egy foglalkozás van, ami 1-1,5 óra időtartam elfoglaltságot jelent.
Az elméleti foglalkozásokon a szabálykönyvben található fejezeteket megismerése történik. A szabályismeretet mérkőzésjelenetek megtekintésével is segítik. A játékvezető jelölteknek a gyakorlat a játékvezetés mechanikáját tartalmazza. (helyezkedés a pályán, karjelek, felelősségi területek stb.) A gyakorló játékvezetés mentori segítséggel történik.
Az elméleti órák végén a játékvezetők tesztet írnak. 80%-os eredmény szükséges a működéshez. Egy fizikai tesztet is szükséges teljesíteni, mely teremben ingafutásból áll. A játékvezetői vizsga megszerzése után a működés feltétele a regisztráció az MKOSZ nyilvántartási rendszerébe és félévente a játékvezetői továbbképzőn való részvétel.
A Játékvezetői tanfolyam bruttó 12.700 Ft
Az egyetemista jelentkezők, amennyiben egyetemi kurzusként veszik fel a képzést díjmentesen végezhetik el.
A jelentkezés feltétele: 15 éves korhatár, általános iskolai végzettség.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...

