Hamilton mégis visszaelőzhet?

2007. november 15. csütörtök 22:13

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékes bizottsága hosszasan tárgyalta a McLaren-Mercedes beadványát, amely érdemben befolyásolhatja a Forma-1-es vb-címet is.

Az idei vb utolsó versenyét, az interlagosi futamot a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) nyerte, aki ezzel a diadallal pályafutása során először világbajnok lett, egy ponttal megelőzve a brit Lewis Hamiltont (McLaren-Mercedes - képünkön a két pilóta).

A viadal után viszont a FIA előbb vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a Williams és a BMW-Sauber autóiba nem a szabályoknak megfelelő (vagyis a megengedettnél hidegebb) üzemanyagot töltöttek, aztán úgy döntött, nem szankcionálja a két csapatot.

A McLaren-Mercedes azonban fellebbezést nyújtott be, ugyanis a két érintett csapat eredményei akár a vb-címet is befolyásolhatják. A német Nico Rosberg (Williams) negyedik, a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) ötödik, a német Nick Heidfeld (BMW-Sauber) pedig hatodik volt a futamon, mögöttük ért célba a mclarenes Hamilton, aki ha előrébb kerül, világbajnok lenne.

Bár többen, így a visszavonulásával is fenyegetőző Bernie Ecclestone is figyelmeztették a McLarent, a konstuktőri címet a zöld asztalnál elveszítő istálló revánsot szeretne - s erre jó alkalmat talált a „benzin-ügyben".

Kevéssel az interlagosi futam után Ron Dennis csapatfőnök, illetve az érintett Hamilton is cáfolták, hogy jogi úton kacsingatnak a címre (Martin Whitmarsh, a wokingiak ügyvezetője pedig egyenesen azt állította szerdán, hogy csupán a szabályok tisztázását követelik) - a nyilatkozataikat azonban meghazudtolja a csapat jogi képviselőjének, a négy független bírát győzködő Barrister Ian Millnek okfejtése.

„Ha lesz diszkvalifikáció, akkor normális esetben reklaszifikációnak is történnie kell. Ha a vétkes pilótákat kizárják, a pontverseny is módosul. Lehet, hogy maguk a pilóták ártatlanok, ám részesültek a szabálytalan lépés előnyeiből. Így számunkra csakis az elfogadható, ha a pontlevonás a pilótákat is érinti."


Bár sokan úgy vélik, a McLarennél vizet prédikálnak, és bort isznak - a kémügyben ugyanis épp a pilóták ártatlanságát hangsúlyozva tolták a felelősséget a technikai személyzetre - Mill figyelmeztetett, hogy nem lehet összemosni a két esetet.

„Akkor a FIA érintetlenséget ajánlott Fernando Alonsónak és Lewis Hamiltonnak, amennyiben segítik a történések felgöngyölítését."


Az érintett csapatok jogászai mindenesetre felkészültek, a Ferrari például három ügyvéddel áll tettre készen Räikkönen esetleges védelmében, míg az f1-live.com értesülései szerint a Williams és a Red-Bull a McLaren fellebbezésének jogi hiányosságaira építi védekezését.


A döntést pénteken hirdetik ki Párizsban.