Gigászi csatában vesztett a MiZo
2009. december 10. csütörtök 20:33

MiZo Pécs - Wisla Krakow 71-74
A lengyelek a találkozó elején 6-0-ra elhúztak, és egészen a harmadik negyed közepéiig őrizték is az előnyüket. A meccs első szakaszában a legnagyobb különbség tíz pont volt a két együttes között, 14-4-es vendégvezetésnél.
A hazaiak egyébként nem dobtak rosszul, hiszen 60 százalék fölött értékesítették a duplákat, ám gyengén védekeztek.
A harmadik játékrészt megnyomták a baranyaiak, akik előbb az amerikai center, Nicole Ohlde pontjainak köszönhetően egyenlítettek, majd 48-48-nál Fegyverneky újabb triplájával először átvették a vezetést. Nem sokkal később Raksányi is dobott egy triplát, és bár közben a vendégek értékesítettek egy büntetőt, Vajda duplájával (ezzel már 16 pontnál járt a bedobó) 56-50-re meglépett a Pécs.
Az utolsó játékrész 56-53-as hazai vezetéssel kezdődött. A negyed változatosan alakult, hol az egyik, hol a másik csapat tartott előbbre. Sajnos azonban a hajrára elfogyott a pécsi lendület, a lengyelek a 25 pontig jutó Fernandez és a 13 pontos amerikai Janell Burse remeklésének köszönhetően végül 74-71-re győztek, s ezzel továbbra is veretlenek a B-csoportban.
A pécsiek jövő szerdán Spanyolországba, a Salamancához látogatnak.
EQM - nso.hu - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Még pár nap, s máris kopogtat az...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

